Balthazár Lajos

Született: 1921. június 30. Budapest
Meghalt: 1995. január 31. Budapest
Temetés: 1995. február 17. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Régi református családból származott.

Dédszülei, apai: Balthazár Mátyás, Richter Franciska; Tunyogi Szüts Imre, ?

Nagyszülei, apai: Balthazár Béla (1844. Szarvas, Békés vm.–1890. márc. 17. Bp. Temetés: 1890. márc. 20. Kerepesi út), a Magyar Történelmi Társulat pénztárosa, a Magyar Jelzálog Bank tisztivselője, Tunyogi Szűcs Emília/tunyogi Szüts Emma (1851. Nábrád, Szatmár vm.–1913. aug. 11. Bp. Temetés: 1913. aug. 13. Kerepesi út).

 

Szülei: Balthazár Lajos (1889. szept. 27. Bp.–1971. okt. 23. Bp. Temetés: 1971. nov. 1. Budafok) postaigazgató, Mattyasovszky Mária.

Id. Balthazár Lajos 2. felesége: Fábián Terézia (1900. dec. 22. Dévaványa–1960. dec. Bp. Temetés: 1960. dec. 17. Budafok).

Testvérei: Móricz Gáborné Balthazár Mária és Tegyey Imréné Balthazár Teréz.

Felesége: 1950– Horváth Klára vívó, röntgenasszisztens.

Iskola

A budapesti református gimnáziumban éretts. (1939), a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktori okl. szerzett (1943).

Életút

A Budapest–Salgótarjáni Gépgyár tisztviselője (1940–1943), a budapesti V. kerületi elöljáróság előadója (1943–1947), postatisztviselő (1947–1949), a MÁV főtanácsosa, főelőadója (1949–1981).

A Postás SE (1936–1943), a MAFC (1943–1947), a Budapesti Lokomotív (1949–1954), a Budapesti Törekvés (1955–1956), a BVSC vívója, tőr- és párbajtőrvívó (1957–1961). Mesterei: Duronelly László, Bay Béla, Vass Imre és Duronelly Róbert. Visszavonulása után a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) tagja (1964–1983), örökös tb. tagja (1983-tól). Nemzetközi versenybíró.

Párbajtőrvívásban olimpiai 2. (1956: csapat); olimpiai 5. (1956: egyéni); vb 2. (1957 és 1958: csapat), vb 3. (1955: csapat), vb 4. (1955: egyéni). Főiskolai világbajnok (1949: egyéni), főiskolai vb 2. (1949: csapat). 5-szörös magyar bajnok (1948, 1950, 1952, 1953, 1956: csapat). Helyezései az egyéni magyar párbajtőrbajnokságokon: 1943: OB 6., 1948: OB 4., 1949: OB 2., 1950: OB 6., 1951: OB 4., 1952: (nem jutott a döntőbe), 1953: OB 3., 1954: OB 5., 1955: OB 5., 1956: OB 7., 1957: (nem jutott a döntőbe), 1958: OB 8., 1959: (nem jutott a döntőbe), 1960: OB 7., 1961: OB 7.

Tőrvívásban főiskolai vb 2. (1949: csapat). Helyezései az egyéni magyar tőrbajnokságokon: 1947: OB 7., 1949: OB 3., 1950: OB 5. Mindkét fegyvernemben versenyzett, párbajtőrben 38-szoros (1948–1960) magyar válogatott.

Balthazár Lajos Budapesten született, gyermekkorában igen súlyos betegségen (mellhártyagyulladás és szövődményei) esett át, ezért tizenötéves koráig minden sporttevékenységtől eltiltották. Mivel édesapja postaigazgató volt 1936-ban a Postásban kezdett el vívni – mindhárom fegyvernemben. Első mestere Krúdy Péter, az író Krúdy Gyula testvére volt, majd néhány hónap múlva Duronelly László kezdett el vele foglalkozni. Alig egy éve vívott, amikor bekerült a KISOK (= Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) budapesti kerületi bajnoki döntőjébe, majd elsőéves joghallgatóként megnyerte a tudományegyetemi gólyaverseny (1939-ben), húszévesen, 1941-ben megszerezte az I. osztályú tőrvívó minősítést, 1942-ben ugyanezt párbajtőrben is elérte. Első sikerét 1941-ben a Honvéd Tiszti Vívó Club országos versenyén tőrben érte el (Hennyei Imre mögött a 2. helyen végzett), néhány nappal később a BSE kardversenyén a 6. helyet szerezte meg. Az 1940-es években Balthazár Lajos már a feltörekvő új vívógárda egyik legreménytelibb képviselője, a szakírók külön kiemelték, hogy azon kevesek közé tartozik, aki mind vágó-, mind szúrófegyverrel tehetséges (ám idővel el kellene döntenie, hogy melyiket választja: a párbajtőr mellett voksolt de tőrvívásban is országos bajnoki döntőt vívott és kardban is elsőosztályú versenyző volt.)

Balthazár Lajos számára az 1947-es esztendő hozta el az első sikereket. Tőrben megnyerte a főiskolai bajnokságot és mindhárom fegyvernemben tagja volt a főiskolai bajnokcsapatnak. Eredményesen szerepet a vb-t megelőző országos versenyeken, majd a luxembourgi nemzetközi versenyen mint a második legjobb magyar párbajtőrvívó a 7. helyen végzett (Berzsenyi Barnabás volt a legjobb, ő a 3. lett). Az 1937-es év igen jelentős esztendő volt a vívósport történetében. Ekkor rendezték meg az első világbajnokságot Párizsban. Az első vb – mint utóbb kiderült – a magyar vívósport számára hosszú ideig az utolsó nemzetközi szereplést is jelentette. Magyarország nem vett részt a 2. pöstyéni vb-n, 1938-ban, s a világbajnokságok története már csak 1947-ben folytatódhatott. Magyarország azonban – különböző okokból – sem a lisszaboni (1947), sem a kairói (1949), sem a monte-carlói vb-n (1950) nem indulhatott (egyedül a londoni olimpiai évében, 1948-ban külön megrendezett női tőrcsapat világbajnokságon lehettek jelen magyar versenyzők). Balthazár Berzsenyi Dániel és Hennyei Imre mellett biztosan bekerült volna a lisszaboni vb-csapatba, a magyar párbajtőrvívókat azonban a luxembourgi nagy nemzetközi versennyel „kárpótolták”. A „vb-nemrészvétel” után azonban elkezdődtek a londoni olimpiai válogatóversenyek. Balthazár mindkét „hangszeren” játszott: tőrben általában a 3., 4. helyeket szerezte meg, párbajtőrben viszont megnyerte az első olimpiai válogatót, és még két másikat, a bajnokságon elért 4. helyével pedig biztosan került a londoni olimpiai csapatba.

 

Balthazár Lajos három olimpián vett részt (a párbajtőrcsapat tagjaként, 1948, 1952, 1956). Londonban az 1. fordulóban Görögország 9:1-es „kivégzése” (Hennyei Imre, Dunay Pál 3-3, Rerrich Béla 2, Mikla Béla 1) nem okozott semmilyen problémát. A 2. fordulóban azonban Norvégiát (Dunay Pál 3, Hennyei Imre, Rerrich Béla 2-2, Mikla Béla) 7:7-tel csak jobb tusaránnyal sikerült legyőzni. Balthazár a 2. fordulóban Lengyelország – 10:6 – ellen (Dunay Pál 4, Hennyei Imre 3, Rerrich Béla 2, Balthazár Lajos 1) lépett először pástra. Nem vívott jól, csak Rajmund Karwickit tudta legyőzni. A két győzelemmel a magyar csapat azonban bejutott a középdöntőbe, ahol azonban katasztrófálisan teljesített. Svédország 15:0-ra verte Magyarországot (Dunay Pál, Rerrich Béla, Hennyei Imre, Mikla Béla), majd következett egy újabb vereség 8:1 Olaszországtól (Mikla Béla 1, Bay Béla, Hennyei Imre, Rerrich Béla). A későbbi nagy párbajtőrötösből (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József) 1948-ban még csak ketten szerepeltek, a londoni olimpia különlegessége, hogy egy mérkőzésre még Bay Béla is pástra lépett, aki így folytonossságot jelentett a berlini (1936) és a londoni alakulat (1948) között.

Helsinkiben sem a (párbajtőr) csapattól, sem az egyéni indulóktól a magyar közvélemény még nem várt el különösebb eredményt. A verseny – ahogy akkor még szokásos volt – a csapatküzdelmekkel kezdődött. Magyarország Brazília ellen egy 14:1-es „rohammal” melegített be (Balthazár Lajos, Sákovics József 4-4, Berzsenyi Barnabás, Rerrich Béla 3-3). A 2. fordulóban Magyarország 10:4-re verte a jó erőkből álló Luxemburgot (Balthazár Lajos, Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 1) és 12:3-ra „kiiktatta” Finnországot (Sákovics József 4, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 3-3, Hennyei Imre 2). A csoportban született a versenyek egyik legváratlanabb teljesítménye: Luxemburg 9:6-ra verte Franciaországot, s miután Magyarország egy igen izgalmas meccsen 9:6-ra verte a bajnoki cím egyik nagy esélyesét (Balthazár Lajos, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 2, Rerrich Béla 1) az olimpiai bajnoki cím védői még a középdöntőbe se jutottak! Sajnos a középdöntő jelentette a magyar válogatott számára a végállomást. Hiába győzték le 9:6-ra az olimpiai bronzérmes Svédországot (Berzsenyi Barnabás 4, Rerrich Béla, Sákovics József 2-2, Balthazár Lajos 1), a Svájctól elszenvedett 12:4-es vereség (Sákovics József 2, Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás 1-1, Rerrich Béla) azt jelentette, hogy jobb tusarányával a Svájcot 8:6-ra legyőző Svédország kvalifikálta magát a négyes döntőbe. Magyarország azonban szenzációs vívásával igen nagy figyelmet keltett, Balthazár Lajos Franciaország ellen egészen különleges teljesítményt nyújtott.

Melbourne-ben, 1956-ban a magyar párbajtőrválogatott – ellentétben 1952-vel – már komoly esélyesnek számított. A magyar közvélemény úgy számított, hogy a hagyományos fegyvernem két aranyérme (kard egyéni, csapat) mellett a nagy párbajtőrvívó ötös (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József kiegészülve Marosi Józseffel) csapatgyőzelme sem lenne meglepő. A St. Kilda Town Hallban lebonyolított párbajtőrversenyre tíz csapat nevezett. A selejtezőben Magyarország (Rerrich Béla, Nagy Ambrus 4-4, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 3-3) 14:2-re verte Kolumbiát, majd egy ennél jóval szorosabb mérkőzésen 9:5-re (Rerrich Béla 3, Sákovics József, Berzsenyi Barnabás, Balthazár Lajos 2-2) Svédországot. A továbbjutó hat csapat két hármas csoportba került, Magyarország Belgiummal és a nagy esélyes Olaszországgal találkozott. Magyarország 11:5-re (Sákovics József 4, Berzsenyi Barnabás 3, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 2-2) verte Belgiumot, Belgium azonban nagy meglepetésre 8:8-ra végzett az olaszokkal, tusaránnyal pedig a belgák nyertek. A váratlan győzelem miatt le kellett vívni a 3. mérkőzést is, ám azon már 3 győzelem is elég volt ahhoz, hogy a magyar csapat bekerüljön a döntőbe. Olaszország 9:3-ra győzött Magyarország (Rerrich Béla 2, Sákovics József 1, Balthazár Lajos, Nagy Ambrus) ellen, így mindkét válogatott bekerült a négyes döntőbe. A döntő első mérkőzésén nagyon szoros, a végletekig kiélezett küzdelemben 9:7-re sikerült legyőzni Franciaországot (Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Balthazár Lajos 2, Berzsenyi Barnabás 1), s mivel a 2. fordulóban az angolok ellen 10:6-os újabb siker következett (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 3-3, Balthazár Lajos 1) a magyar válogatott a sportág történetében először az aranyéremért vívhatott az olaszokkal! A döntőben megismétlődött a 9:3-as eredmény (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 1-1, Marosi József) így végül a magyar válogatott történelmi ezüstérmet vehetett át.

Balthazár Lajos három világbajnokságon három érmet szerzett (a párbajtőrcsapat tagjaként, 1957-ben és 1958-ban ezüstöt; 1955-ben bronzot). A római vb-t 1955-ben szokatlan időpontban (októberben) bonyolították le. A magyar párbajtőrcsapat az előmérkőzések során meglepően szoros küzdelemben 9:6-ra győzött Monaco (Balthazár Lajos 3, Nagy Ambrus, Marosi József, Berzsenyi Barnabás 2-2) ellen és 10:6-ra verte Jugoszláviát (Sákovics József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla 3-3, Marosi József 1). A legjobb nyolc között Magyarország Svájccal, Olaszországgal és az NSZK-val került egy csoportba. Magyarország előbb 10:6-ra legyőzte Svájcot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Marosi József 1) majd 11:3 verte az NSZK-t (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 2-2). Mivel Olaszország is „hozta a kötelezőt” mindkét csapat a döntőbe jutott, vagyis az Olaszország–Magyarország mérkőzés már a négyes döntő első összecsapásává vált. Olaszország 11:5-re legyőzte Magyarországot (Sákovics József 3, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 1-1, Rerrich Béla), Magyarország (Balthazár Lajos 3, Berzsenyi Barnabás, Sákovics József, Rerrich Béla 2-2) viszont Franciaországot is (9:7-re) és Svédországot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Berzsenyi Barnabás 1) is megverte (10:6-ra). Mivel a svédeket mindhárom válogatott legyőzte, ám egymást „jól körbeverték” a végső sorrendet a tusarány állapította meg – így lett Magyarország a 3. Magyarország párbajtőr-válogatottja először szerzett (bronz)érmet világbajnokságon! Balthazár Lajos volt a csapat legjobbja: valamennyi német és svéd ellenfelét legyőzte, Monaco és Franciaország ellen 3-3 győzelmet aratott. Az egyéni versenyre 72 nevezés érkezett, s úgy tűnt, hogy a csapatküzdelmek után a magyar vívók elfáradtak. A 2. fordulóból már csak Nagy Ambrus és Balthazár Lajos jutott tovább, Berzsenyi, Rerrich és a megsérült Sákovics nem folytathatta. A középdöntőben Balthazárnak sem ment: 3 győzelemmel és 3 vereséggel újravívnia kellett a lengyel Lachkowski ellen, akit nagy küzdelemben 6:5-re vert meg. Az elődöntőben szintén rosszul kezdett, ám két vereség után megtáltosodott és négy győzelmet ért el, ezzel biztosan beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A döntőben sem játszott alárendelt szerepet: 4 győzelemmel és 3 vereséggel az 5. helyet szerezte meg. Külön érdekesség, hogy valamennyi asszóját egy tussal nyerte meg Daniel Dagailler-t (francia), Wojciech Rydz-et (lengyel) és Franco Bertinettit (olasz) 5:4-5:4-re, Per Carlesont (svéd) 6:5-re (0:4-ről!).

 

Balthazár Lajos a nagy párbajtőrötös utolsóelőtti tagjaként 1957-ben még pástra lépett az újabb világbajnoki ezüstérmes csapatban és utolsóként még 1958-ban is vívott az újra 2. helyen végzett alakulatban. 1948-tól 1961-ig szerepelt a magyar válogatottban, ez alatt a tizenhárom év alatt a hazai ranglistán mindig a legjobb öt párbajtőrvívó közé tartozott, s ez alatt a tizenhárom év alatt csak háromszor nem szerepelt a bajnoki döntőben (igaz, egyéni bajnoki címet egyet sem szerzett…)

Emlékezet

Balthazár Lajos Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022