Gergely Sándor

Született: 1896. február 2. Sopronkeresztúr, Sopron vármegye
Meghalt: 1966. június 14. Budapest

Család

Sz: apja alkalmi munkás volt. Anyja: Pollák Rózsa, szolgáló. Hatan voltak testvérek.

Iskola

Érettségi vizsgát tett.

Életút

Tanulmányait követően vidéken, újságíróként helyezkedett el. Az I. vh.-ban a francia fronton szolgált, egy sebesülés miatt elvesztette látását (1918), amit csak egy szemműtét után nyert vissza (1920). Az MSZDP tagja (1922–1929; kizárták: 1929), a Vági István-féle MSZMP – s egyúttal az illegális kommunista párt – tagja (1926–1927).

A Kékmadár c. irodalmi folyóirat szerkesztője (1923), a miskolci Reggeli Hírlap rovatvezetője (1924–1925), a Parasztok Lapja és több más, rövid életű szociáldemokrata lap munkatársa (1925–1931). Írásai radikális hangvétele miatt többször perbe fogták, több éves börtönbüntetés elől a Szovjetunióba menekült (1931).

A moszkvai Sarló és Kalapács, az Új Hang szerkesztőségének tagja (1936–1940), az Igaz Szó c. hadifogolylap munkatársa (1944). Hazatérését megelőzően, távollétében (1945. jan.) az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották (Diósgyőr, 1944. dec.–1945. nov.). A Magyar Írók Szövetsége elnöke (1945–1951), elnökségi tagja (1951–1956). A Szabadság c. napilap kulturális rovatvezetője.

Emlékezet

Első novellái (Sivatag, 1922) futurista kisprózai művek voltak, a kritika úgy tekintett rá, mint az avantgárd irodalom egyik új, nagy tehetségű képviselőjére. Későbbi elbeszélései naturalista novellák, írásművészetére elsősorban Bródy Sándor munkái hatottak. A Béke (1925) c. novellájának főhőse Tüske Péter hadirokkant (nyilván Gergely Sándor saját magát ábrázolta) s a szereplők is tragikus sorsú figurák: utcai tolvajok, prostituáltak, a nagyváros szegénységébe taszított különös emberek. Hősei ösztönös állapotban „tudatos tudatlanságban” vannak, emberábrázolását az avantgárd kompozíció és koncepció szabja meg. A Játszik az ucca (1927) c. regénye a nagyváros, aprólékos igényű, naturalisztikus tényszerűségű képe. A naturalista aprólékosságú leírások rendkívül precíz szociális problémafelvetéssel párosultak, s ez a pontos, szinte szociografikus leírás juttatta el Gergely Sándort a vállalt szocialista realizmushoz. Moszkvai emigrációjában írt művei a Horthy-korszak problémáit már pártossággal, a munkásosztály harcát mély empátiával ábrázolták. Aktívan részt vett a szovjetunióbeli irodalmi közéletben, harcos cikkekben és egyéb publicisztikai írásokban tett hitet egy új világrendszer irodalmi szemlélete mellett. A Szovjetunióban érdeklődése a magyar történelmi múlt sorsdöntő kérdései felé fordult. Életműve legfontosabb alkotása előtt évekig foglalkozott a XVI. sz. magyar történetével, több tanulmányt is szentelt a középkori osztályharcoknak, ill. azok irodalmi, azaz szocialista realista problémáinak. Fő műve a Dózsa-trilógia (Úriszék, 1936; A nagy tábor, 1939; Tüzes trónus, 1940) pártos forradalmi szemlélettel ábrázolja a magyarországi parasztfelkelést (először 1514 címmel Moszkvában jelent meg, később Dózsa címmel többször is átdolgozta). Regényfolyama szocialista realista regényeposz: a két szembenálló tábor vezéreinek és tömegeinek összecsapását mutatja be nagy történelmi képek sorában. Aprólékos módszerrel mutatja be, azt a folyamatot, ahogy a törökellenes háborúra összegyűlő „nagy tábor” átalakul az urak elleni forradalmi hadsereggé, s ugyanez az ábrázolás érhető tetten a parasztvezér Dózsa György fokozatos forradalmi vezetővé válásában. A mű igen nagy vihart kavart, több kritikus az első szocialista realista történelmi regényként értékelte, amely ugyanakkor szakított a klasszikus történelmi regény addig ismert kritériumaival. Még, szintén az emigrációban írt Vitézek és hősök c. novellája a Horthy-rendszert kiszolgáló „megalkuvók” és a hősiesen küzdő kommunisták szembenállását mutatja be (1937). A novellából később mérsékelt sikerű drámát is írt. Későbbi írásai közül kiemelkedik a Gyanú (1948) c. regénye, amely a magyar irodalomban elsők között szólt a sztálini Szovjetunióban jelentkező gyanakvás és rettegés világáról. Élete végén írt Rögös út (1955), Tiltott utak (1961) és Felsőbb osztályba léphet (1964) c. önéletrajzi trilógiája fontos kordokumentum, amely osztályharcos életútját mutatja be. Néhány riportkönyvet és szociográfiát is írt. Műfordítóként kortárs szovjet drámákat tolmácsolt, amelyek közül az Optimista tragédia volt a legismertebb).

Elismertség

Szinte valamennyi művét lefordították valamennyi európai népi demokratikus országban, az 1950-es években talán ő volt az egyik legismertebb magyar kortárs szocialista realista író. Ehhez azonban természetesen hozzájárult az is, hogy az MDP dogmatikus kultúrpolitikájának egyik legjellegzetesebb képviselője volt. Budapesten élt és hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). Halála után a Szépirodalmi kiadó megjelentette életműsorozatát (1967–1975 között). Hagyatékát a bp.-i Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) őrzi.

Elismerés

Munka Érdemrend (1953), Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956). Kossuth-díj (Dózsáról szóló regénytrilógiájáért, 1949; a Rögös út c. regényéért, 1956),

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013