Pávai Vajna Ferenc
geológus, etnográfus
Pávai –Vajna Ferenc; Pávay-Vajna Ferenc
Született: 1886. március 6. Csongva, Alsó-Fehér vármegye, Marosújvári járás
Meghalt: 1964. január 13. Szekszárd
Temetés: 1964. január 15. Máza
Család
Erdélyi eredetű nemesi családja, a hagyomány szerint a Kovászna megyei Páva községből származik. Egyik felmenője, Pávai Vajna Krisztina, Bolyai Farkas anyja, Bolyai János nagyanyja volt. Sz: apja (†1895) ügyvéd, Kossuth Lajos hadbírója volt, nagybátyja: Pávay Vajna Elek (1820–1874) botanikus, geológus, paleontológus. F: 1934-től Pávai Vajna Anna (unokatestvére). A család többféleképpen írta a nevét.
Iskola
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban éretts. (1906); bp.-i tudományegyetemen természetrajz–kémia–földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori okl. szerzett (1910), a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (addigi tevékenységéért, 1957).
Életút
Tanulmányai befejezése után az állami földgázkutatás Erdélyi-medencebeli térképező csoportjának tagja (1911–1912), a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola Ásvány–Földtan–Teleptani Tanszékén Böckh Hugó tanársegéde (1912–1918); közben az I. vh.-ban mint köztüzér, Komáromban szolgált (1914–1916). A Pénzügyminisztérium (PM) Bányászati Főosztályán geológus főmérnök (1918–1930), majd a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) főgeológusa (1930–1944), bányaügyi főtanácsosi rangban nyugdíjazták (1944). A II. vh. után reaktiválták (1950), ismét a MÁFI főgeológusa, ill. tud. főmunkatársa (1950–1956).
Pályája elején, erdélyi barangolásai közben néprajzi megfigyeléseket is tett: kézírásos feljegyzéseit, rajzait, naplóját a nagyenyedi múzeumban őrzik (néhány részlete az Ethnographiában jelent meg, 1993-ban). Kötetben kiadott népies verseit felesége zenésítette meg.
Munkássága elsősorban a tektonika, a kőolajföldtan és a vízföldtan területére terjedt ki, a magyarországi kőolaj- és földgázkutatások egyik úttörője. Tudományos pályafutásának kezdetén Böckh Hugó megbízásából Erdélyben (Máramaros vm., 1912–1914), Horvátországban (Dráva–Száva köze, 1915–1918), ill. a Dél-Dunántúlon földtani térképezési munkálatokat végzett (1918–1920). Az 1920-as–1940-es években a magyarországi kőolajkutatásokat szolgáló földtani térképezések irányítója. Alapos terepbejárásainak következtében megállapította, hogy a miocénben vagy az azt közvetlenül követő időszakban Magyarország (= Kárpát medence) területén, számos helyen magas hőmérsékletű vizek törtek a felszínre. Melegvíz jelenlétére utaló nyomokat talált – többek között – a Szent István-barlang és a diósgyőri vár melletti ősemberbarlang ún. kavernás fülkéinek kialakulásában és a különböző helyeken (pl. Fényeskői barlang, Puskaporos, Lillafüred stb.) lerakódott édesvízi mészkő jelenlétében. Továbbá elméletét beigazolandó nevéhez fűződik több jelentős gyógy- és hévíz feltárása (pl.: Szeged, Hajdúszoboszló, Karcag, Debrecen, Szolnok stb.). Kezdeményezte a mélyfúrások vizének többlépcsős alkalmazását; a feltárt hőforrásokat, ill. az így nyert geotermikus energiát ugyanis nemcsak fűtésre vagy gyógyításra lehet használni. Javaslatára létesültek az alföldi hévízkutak mellett az első hévizekkel fűtött kertészetek. 1957-től haláláig Mázán (Tolna, később Baranya m.) élt, a komlói kőszénterületet kutatta. Fiatal korában barlangkutató is volt, több erdélyi barlangot ő fedezett fel és írt le elsőként. Továbbá elsőként ismerte fel a mélyből feltörő víz barlangképző hatását, ezzel új barlangkeletkezési elméletet is felállított, s a magyarországi barlanggenetikai kutatások elindítójává is vált.
Emlékezet
A szekszárdi kórházban hunyt el, a mázai temetőben nyugodott. Hamvait a Hajdúszoboszlói Köztemetőben helyezték el (díszsírhelyen, 1981. okt. 26-án). A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2007-ben). Első tiszántúli fúrásai Hajdúszoboszlón történtek (ennek eredményeképp 1091 méter mélységből 73°-os gyógyvíz tört fel, 1924– 1925-ben). Emlékét a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő belső falán domborműves emléktáblája (1982), a fürdővel szemben bronz mellszobra őrzi. Mindkettő Somogyi Árpád szobrászművész alkotása, az utóbbit felavatták halálának 25. évfordulóján, 1989. máj. 26-án. Róla nevezték el a hajdúszoboszlói Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolát (1997-ben). Az iskolában emléktáblája látható (legutóbb a termálvíz feltörésének 85. évfordulóján koszorúzták meg, 2010. okt. 26-án). Hajdúszoboszló városa Pávai Vajna Ferenc-díjat alapított (a város idegenforgalmáért, 1997?-ben), s róla nevezték el az itt palackozott Pávai Vajna jódtartalmú ásványvizet is (1994-től; 1996-tól ezen a néven). ő kezdeményezte a Miskolc-Tapolcai Barlangfürdő megalapítását és a lillafüredi klimatikus üdülőhely kialakítását is (e kettős célból Mazalán Pál irányításával kutatófúrást végzett, 1926. máj. 5.–1930. márc. 4.-én, 734,5 méter mélységig; a gazdasági világválság miatt félbeszakadtak a munkálatok). A fúrás helyén, Lillafüreden emlékhelyet alakítottak ki, az emlékhelyen Pávai Vajna Ferenc-emlékoszlopot lepleztek le. Az emlékhely Rudolf Mihály Ybl-díjas építész, az emlékoszlop Szondy Sándor fafaragó népi iparművész alkotása (felavatták mindkettőt: 2007. máj. 5-én). Szegeden mészkő emléktábláját helyezték el (1986). Berekfürdőn Pávai Vajna 1925-ben kezdett termálfúrásokat, amelyek a kezdeti nehézségek után végül is 1928. jan. 24-én sikerrel jártak (a kitörés magassága a kezdeti 40 méterről később a 100 métert is elérte. Az 1992-től önálló település (korábban Karcag része volt) ma a gyógyturizmus egyik hazai központja. Berekfürdőn és Karcagon is utcát neveztek el róla, ill. Berekfürdőn működik a Termál Hotel Pávai is (1998-tól). Születésének 100. évfordulóján (Budapesten, 1986. szept. 15-én), a hajdúszoboszlói mélyfúrás 75. évfordulóján (Hajdúszoboszlón, 2000. okt. 26-án), a debreceni gyógyvízkutatás 75. évfordulóján Pávai Vajna Ferenc-emlékülést tartottak (Debrecenben, 2004. szept. 30-án). Születésének 125. évfordulóján ünnepi rendezvényeket tartottak (Hajdúszoboszlón, 2011. márc. 18-án). 2011-ben még számtalan megemlékezést tartanak tiszteletére (Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elvállalta a Pávai Vajna-év fővédnökségét).
Elismertség
A Magyarhoni Földtani Társulat t. tagja (1949-től).
Elismerés
Hajdúszoboszló díszpolgára (posztumusz, 1976; más adatok szerint: 1991). Schafarzik Ferenc-emlékérem (elsőként, 1942).
Főbb művei
F. m.: Az Erdélyrészi medence löszfoltjairól. Egy. doktori értek. is. (Magyar Kir. Földtani Intézet éves jelentései, 1909)
Néhány újabb barlang ismertetése. (Földtani Közlöny, 1911; németül is)
Szarmata korú daczittufa és újabb szarmataüledék- előfordulások Nagyenyed környékén. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1912)
Az Erdélyi Medence észak-nyugati peremének tektonikai viszonyai. (Földtani Közlöny, 1913)
Az Erdélyrészi medence gyűrődésének okai. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1915)
A földkéreg legfiatalabb tektonikus mozgásairól. (Földtani Közlöny, 1917)
A Dunántúl földgáz és petróleum kincseiről. – Miért reagál a varázsvessző? (Bányászati és Kohászati Lapok, 1919)
Észrevételek az Erdélyrészi medence és peremhegységeinek tektonikájához. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1920)
A magyar földgáz és petróleum geológiájáról. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1921)
A magyar szénhidrogén-kutatások eddigi eredményei. 1–4. 1 térképpel. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1926 és külön is)
A földkéreg legfiatalabb tektonikus mozgásairól. 1 térképpel. (Földtani Közlöny, 1926; németül is)
A bányászati kutatások nemzetgazdasági jelentősége. (Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye, 1927)
A magyar állami földgáz- petróleumkutatás eredményei. (Természettudományi Közlöny, 1927; újraközölve: Természet Világa, 1986)
Magyarország hévizei, s azok felkeresése és kitermelése. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1928)
A lillafüredi kutató mélyfúrás eddigi története és geológiai viszonyai. (Hidrológiai Közlöny, 1929)
A forró oldatok és gőzök-gázok szerepe a barlangképződésnél. (Hidrológiai Közlöny, 1930)
Magyarország hegységeinek földtani vázlata. (Földtani Közlöny, 1930; németül is)
Hőenergiabányászat és lehetőségei. (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1932)
Új gyógyforrások Budán. – Igazi sósfürdő Pestszenterzsébeten. (Hidrológiai Közlöny, 1932)
Új kőzet-előfordulások és új szerkezeti formák a Gellérthegyen. (Földtani Közlöny, 1934)
A Tabán új termális gyógyforrásai. (Hidrológiai Közlöny, 1936)
Maradék-Magyarország néhány pirit- és markazit-előfordulásáról. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1937)
A budapesti melegforrások kérdése. (Földtani Értesítő, 1939)
A vízbányászat elemi fizikája. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1940)
Kovászna környékén végzett geológiai felvételek. (Magyar Kir. Földtani Intézet éves jelentései, 1943; franciául is)
A Dunántúl hegyszerkezete. (Beszámoló a Magyar Kir. Földtani Intézet vitaülésének munkálatairól, 1943)
Hogyan és hol keressünk szénhidrogéneket az Alföldön? (Bányászati és Kohászati Lapok, 1947)
A bauxit keletkezése. (Bányászati és Kohászati Lapok, 1948)
Az alföldi Duna-mellék rétegtana és hegységszerkezete. (Magyar Állami Földtani Intézet 1951. évi jelentései. Bp., 1953).
Irodalom
Irod.: Csiky Gábor: P. V. F. emlékezete. Életrajz és bibliográfia. (Földtani Közlöny, 1965)
Papp Ferenc: P. V. F. (Hidrológiai Közlöny, 1965)
Széky Ferenc: Megemlékezés P. V. F.-ről. (Karszt és Barlang, 1966)
Péter László: Hévizeink atyja. P. V. F.-ről. (Tiszatáj, 1966)
Csiky Gábor: Emlékezés Papp Simonra és P. V. F.-re. (Földtani Tudománytörténeti Évkönyv, 1976)
Csiky Gábor: A mester és két tanítványa. Böckh Hugó, Papp Simon és P. V. F. párhuzamos életpályája. (Bányászati és Kohászati Lapok. Kőolaj és Földgáz, 1982)
Kiss József: P. V. F. (Pécsi Műszaki Szemle, 1982)
Csiky Gábor: Papp Simon és P. V. F. (Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, 1986)
Vágás István: P. V. F. emléktáblájának avatása Szegeden. (Hidrológiai Tájékoztató, 1986)
Juhász Imre: P. V. F., a tudós geológus. (Természet Világa, 1987)
Csiky Gábor: P. V. F. életműve. (Földtani Tudománytörténeti Évkönyv, 1988)
Dobos Irma. Megemlékezés P. V. F.-ről, halálának 25. évfordulóján. (Hidrológiai Tájékoztató, 1989)
Hála József: P. V. F. néprajzi megfigyelései és fényképei Nagyenyed környékéről és a Radnai-havasok vidékéről. (Ház és Ember, 1991)
Nagy László János: „A csillagok gyermekei vagyunk.” P. V. F. élete és munkássága. (Debrecen, 1991)
Dobos Irma: Regényes élettörténet a tudósról: P. V. F.-ről. (Hidrológiai Közlöny, 1992)
Hála József: P. V. F., a néprajzkutató. Függelék: Néprajzi vonatkozású részletek P. V. F. naplójából. (Ethnographia, 1993)
Pap Sándor: P. V. F. szénhidrogén- és hévízkutatásai az Alföldön. (Hidrológiai Tájékoztató, 2008).
Megjegyzések
1. Lexikonok eltérő halálozási adata: jan. 12.! 2. Írásait Pávai Vajna Ferenc néven jegyezte!
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
