Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Danielik János
    Danielik József
    Ertl Róbert
    Peidl Gyula
    Tüdős Klára

    Hajnal Henrik

    jogász, ügyvéd

    1898-ig Streicher


    Született: 1877. december 24. Vicsápapáti, Nyitra vármegye
    Meghalt: 1961. március 24. Budapest

    Család

    Sz: Streicher Sámuel, Guttmann Nelli.

    Iskola

    A bp.-i tudományegyetemen jogtudományi doktori okl. szerzett (1900), ügyvédi vizsgát tett (1906), a nemzetközi kereskedelmi jogból magántanári képesítést szerzett (1910 körül).

    Életút

    Budapesten ügyvédgyakornok (1900–1906), majd ügyvédi irodájának vezetője (1906–1961); a II. vh. után törvényszéki tolmácsként is tevékenykedett. A bp.-i tudományegyetem, ill. a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1910–1944).

    A nemzetközi jog, elsősorban a nemzetközi közlekedési jog elismert kutatójaként, alapvetően új eredményeket ért el a nemzetközi Duna-egyezmény kidolgozása és európai elfogadtatása terén. A Duna folyó politikai, történeti és gazdasági jelentőségét feldolgozó monográfiája a szakterület első jelentős munkája (The Danube, 1920). Polgári joggal, családjoggal is foglalkozott, évtizedeken át az egyik legismertebb és leginkább keresett budapesti ügyvéd volt.

    Főbb művei

    F. m.: The Danube. It’s Historical, Political and Economical Importance. (The Hague, 1920)
    A barcelonai konferencia. (A Magyar Külügyi Társaság Közgazdasági Osztálya kiadványai. Bp., 1922)
    A nemzetközi Dunaegyezmény. (A Magyar Külügyi Társaság Nemzetközi Jogi Osztálya kiadványai. Bp., 1923)
    A Duna nemzetközi joga. (Budapesti Szemle, 1925)
    Az államháztartás parlamenti ellenőrzésének módszerei. (Közgazdasági Szemle, 1928)
    La Commission Européenne du Danube. (Revue de Droit Internationale. Bruxelles, 1928)
    Il diritto internazionale privato ungherese in materia di matrimonio e divorzio. (Roma, 1929; franciául: Paris, 1930)
    La droit du Danube international. Az előszót M. Charles de Visscher írta. (La Haye, 1929)
    A korlátolt felelősségű társasági szerződés fontosabb rendelkezései. (Jogtudományi Közlöny, 1930)
    A korlátolt felelősségű társaságról szóló törvény alkalmazása. Útmutató és iratmintatár. Biba Ferenccel. A bevezetőt Kuncz Ödön írta. (TÉBE Könyvtár. 69. Bp., 1932; 2. átd. és bőv. kiad. 1937)
    A kúria újabb házasságjogi gyakorlatából. (Jogtudományi Közlöny, 1933)
    Az officialitás a házassági perekben. (Jogállam, 1934)
    A M. Kir. Kúria legújabb gyakorlata köteléki és nőtartási perekben. Anyagi jog. Írta és összeáll. Az előszót Wesztermayer Vidor írta. (A „Polgári Jog” Könyvtára. 21. Bp., 1936)
    Csábítás, jegyszegés és a jog. A M. Kir. Kúria legújabb gyakorlata. Ungár Margittal. A bevezetőt Tóth György írta. (Pécs, 1939)
    A nemzetközi jog eredete. (Bp., 1942)
    Csemegi Károly élete és működése. (Bp., 1943)
    Serlegbeszéd gr. Apponyi Albertről. (Bp., 1944).

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2013

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (20), bakteriológus (16), bányamérnök (39), belgyógyász (84), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (41), biológus (198), bíró (17), bőrgyógyász (18), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (89), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (13), farmakológus (21), feltaláló (30), festő (124), festőművész (121), filmrendező (16), filológus (59), filozófus (79), fizikus (116), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (109), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (39), genetikus (13), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (166), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (25), ifjúsági író (12), immunológus (13), informatikus (12), iparművész (20), író (1007), irodalomtörténész (285), jezsuita szerzetes (11), jogász (333), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (185), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (189), könyvtáros (72), közgazdász (190), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (37), levéltáros (91), matematikus (99), mérnök (718), meteorológus (14), mezőgazda (130), mezőgazdasági mérnök (108), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (228),


    © Névpont, 2024. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu