Dobos Ilona, S.
muzeológus, etnográfus, folklorista
Sándor Andrásné
Született: 1922. május 7. Nagyszőlős, v. Ugocsa vármegye
Meghalt: 1993. július 2. Budapest
Család
Sz: Dobos Andor, Halász Margit. Ketten voltak testvérek. F: Sándor András író, 1966-ban elvált. Leánya: Sándor Zsuzsanna (1948–); fia: Sándor László (1952–).
Iskola
A munkácsi Felsőkereskedelmi Iskolában éretts. (1940), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakon tanult (1951–1954), a BTK-n történelem szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1964), doktorált (1968), az irodalom (néprajz) tudomány kandidátusa (1977).
Életút
A Magyar Ifjúsági Kiadó (1945. szept.–okt.), a Sarló Kiadó (1946), a Magyar Olaj Vállalat adminisztrátora (1946–1948). Az MDP Munkásmozgalmi Intézete adminisztrátora, tud. segédmunkatársa (1949–1951), a Sztálinvárosi Múzeum muzeológusa (1951–1957), a Néprajzi Múzeum muzeológusa, tud. munkatársa (1957–1977).
Családjával 1951-ben költözött Sztálinvárosba (= Dunaújváros), ahol megbízták az új város történetének megírásával, érdeklődése ekkor fordult a városi folklór és a paraszti tudatvilág változásai felé. Kezdetben városi építkezések munkásszállásain gyűjtött élettörténeteket, városi legendákat, majd a gyűjtése kiterjedt a folklór további műfajaira, elsősorban mesékre, történeti mondákra. Jelentős eredményeket ért el a napjainkban is továbbélő folklórműfajok, az ún. igaztörténetek és a rémhírek vizsgálata terén. A magyar néprajzi irodalom különleges munkája a Tarcal története (1971) c. monográfiája, amely a néprajz hagyományos kereteit igyekezett kiszélesíteni a helytörténetírás és a szociológia felé. A falu történetét előbb írásbeli források alapján rekonstruálta, majd – a lehetőségekhez képest – a valóban megtörtént események emlékét kereste a szóbeli hagyományban. Több mint 5000 népmesét és több száz történeti mondát gyűjtött össze, majd elkezdte a magyar történeti mondakatalógus összeállítását.
Elismertség
A Magyar Néprajzi Társaság tagja. Az International Society for Folk-Narrative Research tagja.
Főbb művei
F. m.: Az októberi forradalom pentelei katonája. (Csillag, 1955)
Szegény ember vízzel főz. Életrajzi vallomások, „igaz történetek”. (Bp., 1958)
Világszép népmesék. I–II. köt. Vál., szerk. T. Aszódi Éva, az utószót írta D. I. Ill. Heinzelmann Emma. (Az én könyvtáram. Az ifjúsági irodalom remekei. Bp., 1962)
Egy somogyi parasztcsalád meséi. A meséket gyűjtötte, a bevezető tanulmányt írta. (Új magyar népköltési gyűjtemény. X. Szerk. Ortutay Gyula. Bp., 1962)
Az „igaz” történetek műfajának kérdéséről. (Ethnographia, 1964)
A történeti mondák kutatásának kérdőíve. Morvay Péterrel. (Honismeret, 1966)
Tarcal története a néphagyományban. Egy. doktori értek. is. (Bp., 1967)
A „csodarabbi” a magyar népmondában. (A Magyar Izraeliták Országos Képviselete Évkönyve. 1970. Szerk. Scheiber Sándor. Bp., 1970)
A történeti mondák rendszerezéséről. (Ethnographia, 1970)
Parasztság és nemzeti érzés. (Valóság, 1971)
Tarcal története a szóhagyományban. Monográfia és részben kand. értek. is. 4 táblával. (Néprajzi tanulmányok. Bp., 1971)
Egy folklórgyűjtő feljegyzéseiből. (Kortárs, 1972)
A giccsről és a kultúra kettősségéről. – Egy szociális otthon lakói. (Valóság, 1972)
Petőfi mondák. (Ethnographia, 1973)
Történeti mondáink legkorábbi rétege. Tarcal története a szóhagyományban. Kand. értek. (Bp., 1974)
A Biblia a magyar népköltészetben. (A Magyar Izraeliták Országos Képviselete Évkönyve. 1975/76. Szerk. Scheiber Sándor. Bp., 1976)
Egy zsidó vicc előzményei a folklórban. (A Magyar Izraeliták Országos Képviselete Évkönyve. 1977/78. Szerk. Scheiber Sándor. Bp., 1978)
True Stories. (Studies in East European Folk Narrative. Szerk. Dégh Linda. Indiana University, 1978)
Ki ette meg a májamat? Budapesti folklór. (Budapest [folyóirat], 1980)
Néhány északkelet-magyarországi mondatípus. (Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről. Szerk. Szabadfalvi József. Miskolc, 1981)
Áldozatok. Összegyűjtött visszaemlékezések. Szociográfiai riportok. (Kozmosz Könyvek. Bp., 1981)
Gyémántkígyó. Ordódy József és Kovács Károly meséi. Vál., szerk., összegyűjtötte. Ill. Papp György. (Bp., 1981)
Népszokások a városban. (Valóság, 1983)
Egy folklórgyűjtő feljegyzései. Visszaemlékezések. (Kozmosz Könyvek. Bp., 1984)
Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség. (Bp., 1986)
„Nagyon egyszerű asszony volt.” Egy legenda forrásvidékén. (Kultúra és Közösség, 1987)
Bodrogkeresztúri mesék és mondák. Közzétette D. I., a mesék és mondák tipológiai meghatározását Kovács Ágnes készítette, a szövegek nyelvi gondozása és a tájszójegyzék Rónai Béla munkája. (Új magyar népköltési gyűjtemény. XXII. Szerk. Nagy Ilona. Bp., 1988)
Tölgyfa vitéz. Dél-Dunántúl népmeséi. Vál. D. I., a szöveget gondozta Kiss Anna. Navratil Zsuzsa rajzaival. (Hetedhét Magyarország. Bp., 1989)
A csodarabbi alakja a néphagyományban. (A hagyomány kötelékében. Tanulmányok a magyar zsidó folklór köréből. Szerk. Kríza Ildikó. Bp., 1990)
A bibliai József mesékben és mondákban. (Múlt és Jövő, 1991)
A remete és a próféta vándorútja egy héber mondától a magyar népmeséig. (Múlt és Jövő, 1992)
Egy öreg muzsikus emlékei. (Soha többé… Visszaemlékezések a holokausztra. Szerk. Bódi Zsuzsanna. Bp., 2000).
Irodalom
Irod.: Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Magyar néprajzi lexikon. I–V. köt. Főszerk. Ortutay Gyula. (Bp., 1977–1982)
Halálhír. (Magyar Nemzet, 1993. júl. 7.)
Voigt Vilmos: D. I. néprajzkutató. (Múlt és Jövő, 1993)
Nagy Ilona: D. I. – Serfőzőné Gémes Magda: D. I. irodalmi munkássága. (Néprajzi Hírek, 1994)
Balogh Jánosné: D. I. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
