Gellért Sándor

Született: 1916. december 11. Debrecen
Meghalt: 1987. november 14. Szatmárnémeti

Család

Édesanyja egy székely cselédleány volt, aki a debreceni klinikán lemondott róla. Gellért Gyula dabolci református kántortanító örökbe fogadta, nevére vette és felnevelte. Testvére: Gellért András. Fia: Gellért Ákos.

Iskola

Elemi iskoláit Dabolcon (Ugocsa vm.) végezte, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban éretts. (1935), a debreceni és a kolozsvári egyetemen tanult, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1951).

Életút

Középiskolai tanulmányainak befejezése után a román hadseregben szolgált, ekkor megjelentetett irredenta versei miatt átszökött a határon, s Debrecenben telepedett le, ahol megkezdte egyetemi tanulmányait. Mivel tanulmányai költségeit nem tudta előteremteni napszámosnak állt, majd bevonult a magyar hadseregbe. Az összeomlás után visszatért Erdélybe, Szatmáron (1945–1948) és Mikolán tanítóként működött (1948–1977).

Paraszti őstehetségnek indult, a napszámos sorsból küzdötte fel magát a költői létformáig. Sikeres indulását segítették pártfogói – többek között – Gombos Gyula, Gulyás Pál, Karácsony Sándor és Németh László figyelt fel írásaira. Mint költő a debreceni Ady Társaság egyik ülésén mutatkozott be igen nagy sikerrel (1940. júl.-ban), első versei a Híd c. lapban (1941-től) és a Mai magyar költők c. antológiában jelentek meg (1941-ben), első verseskötetét (A bál udvarában) Földessy Gyula rendezte sajtó alá (1942-ben). Versei a szörnyű háborús élmények hatására egyre kétségbeesettebbek, egyre reménytelenebb hangúak lettek. A háborús mészárlást elítélő – részt vett a magyar hadsereg doni katasztrófájában – allegóriáiban az ősi pogány magyar hitvilág jelképeihez nyúlt vissza, elítélve a kereszténynek mondott európai háború borzalmait. Az ekkor írt verseit, köztük A magyarok háborúja című, 24 énekből álló eposzát, a cenzúra nem jelenthette meg, ill. sajátos hangvételű háborúellenes versei miatt teljesen elszigetelődött. A magyarság „sorsénekét” 1942-ben kezdte el írni, de epikus tablóját sohasem tekintette befejezettnek, élete végéig írta, javítgatta. A magyarok háborúja ugyanis Tinódi Sebestyén régi magyar irodalmi hagyományait élesztette újjá. Gellért, mint a modern kor lantosa eposzi részletességgel számol be katonaélményeiről, háborús tapasztalatairól, külön megemlékezve elesett bajtársairól, katonasorstársai történeteiről. A II. vh. után vidéki tanítói magányában – jóllehet rendkívül termékeny szerző volt – alig-alig közöltek tőle az erdélyi magyar lapok (Igaz Szó, Utunk) egy-egy művet. Második verseskötete, a Halálratáncoltatott lányok (1944) után több mint tíz év telt el újabb jelentkezéséig (Bodor Péter kútja, 1955). Verseken kívül kisprózát, útijegyzeteket írt, műfordításokat közölt, ill. egyéni hangvételű, nem egyszer szenvedélyes esszéket fogalmazott meg a magyar és a kisebbségi irodalomról. Gyűjteményes kötetében negyven év versei és finn, valamint román versfordításai szerepelnek. Költészetének különlegessége a szatmári-szamosháti nyelvjárás használata.

Munkássága nagy része az utóbbi évekig kéziratban maradt, életműve sokáig feltáratlan volt. Az 1990-es évektől Nagyváradon, ill. Szatmárnémetiben több, eddig kiadatlan műve jelent meg, köztük versciklusai, tanulmányai és Mikola folklórjával foglalkozó írásai. Nevét vette fel a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola (2002. dec. 11-én) és a szatmárnémeti Gellért Sándor utca. Mikolán emléktábláját is elhelyezték (Bara István alkotása, 2004). Tiszteletére Szatmárnémetiben tudományos emlékülést tartottak (2006. dec.-ben) és Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyt rendeznek (2011-ben, négy év szünet után, 19. alkalommal! Az első győztes, 1990-ben Stubendek Katalin volt.).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013