Hídvégi János

Született: 1895. november 22. Csonoplya, Bács-Bodrog vármegye
Meghalt: 1969. december 22. Budapest
Temetés: 1969. december 31. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Testvére: Szekér Sándorné Hídvégi Irén. F: 1. Witt Ibolya. Fia: Hídvégi Egon (1931–) biológus, biokémikus, az MTA doktora; leánya: Hídvégi Edit. 2. Nitsche Hermine.

Iskola

A budapesti tudományegyetemen általános orvosi okl. szerzett okl. (1921), fogorvosi és tisztiorvosi szakorvosi vizsgát tett.

Életút

Vajszlón körorvos (1921–1938), elbocsátása után munkanélküli, majd a Magyar Nemzetbiológiai Intézet Népszaporodási Osztályának előadója (1940–1942), Komáromban tiszti főorvos (1942–1945). A II. világháború után az Újjáépítési Minisztérium, a Népjóléti Minisztérium, ill. az Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi felügyelője (1945–1952), egészségügyi okokból történő felmentése után a budapesti Mészáros utcai fogászati rendelés vezető főorvosa (1952–1960). A Fővárosi Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (= KÖJÁL) osztályvezető főorvosa (1960–1966).

Népesedéspolitikával foglalkozott, baráti kapcsolatban állt – többek között – Bajcsy-Zsilinszky Endrével és Kodolányi Jánossal. Jelentős falukutató tevékenységet folytatott, elsősorban az ormánsági parasztság életkörülményeit és az egykézés okait vizsgálta. A Hulló magyarság (1938) c. műve a két világháború közötti magyarországi szociográfiai irodalom alapvető jelentőségű munkája. Hídvégi véleménye szerint az egykézés oka az ún. liberokapitalista rendszer, amely nem törődik az emberrel, ugyanakkor elsők között figyelt fel arra a jelenségre, hogy az 1920-as–1930-as évekre már az Ormánságban kialakult egy sajátos egykés felfogás is: ha meddő marad az asszony, akkor sajnálják, ha viszont kettőnél több gyermeke születik, akkor már „erkölcstelennek” tartják, olyan nőnek, „aki nem tudott vigyázni” vagy kicsúfolják, hogy „ennyit kölkezett!” Az egykézés orvoslására a progresszív adózás bevezetését javasolta, egyfajta „családbarát" adózást, amelyik elősegítené a legszegényebb családoknál is a gyermekvállalást. 

 

A mű igen nagy politikai vihart kavart. A Szép Szó köré csoportosult baloldali írók kíméletlen kegyetlenséggel támadták munkáját stiláris fogyatékosságai és művelődéstörténeti tévedései, valamint sokszor elhamarkodottnak tűnő következtetései miatt. Kétségtelen, hogy vajszlói körorvosi tapasztalatait igen nagy szenvedéllyel írta meg, a könyv megjelenése idején kifejtett publicisztikai tevékenységével pedig sok embert megbántott. Hídvégi Jánosnál azonban kevesen tudtak többet az ormánsági kistelepülések történetéről: a Hulló magyarságot kiegészítette egy adattár, amelyik közel száz oldalon ismertette valamennyi ormánsági település igen részletes népességi adatait a kezdetektől az 1930-as évekig. Összeállítása mind a mai napig megkerülhetetlen forrás az országrész történetével foglalkozó kutatói számára. A mű azonban a kormány számára is kellemetlennek bizonyult. Könyve megjelenése után azonnal eltávolították körorvosi állásából. Munkanélküli évek után egy rövid ideig a Magyar Nemzetbiológiai Intézetnél működött, ám onnan is távoznia kellett. 

 

Később, fogorvosként jelentős szerepet vállalt a magyarországi iskolafogászat II. világháború utáni újjászervezésében, kutatta még a magyarországi gyógyvizek hatását. Fontos szerepet játszott a Központi Fogszabályozó Intézet megalakításában és az első budapesti szájzuhanyosztály felállításában a Rudas fürdőben.

Budapesten (Ferencváros, IX. kerület Szamuely utca 37/c élt és tevékenykedett), a Farkasréti Temetőben nyugszik.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013