Gerevich Aladár, ifj.

Született: 1910. március 16. Jászberény, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Meghalt: 1991. május 15. Budapest
Temetés: 1991. május 22. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Görögkatolikus családból származott.

Dédszülei, apai: Gerevich János (1818. jún. 14.), Vaszócsik Veronika (1828); Ilniczky/Ilniczki István (1809. jan. 14.–1896. nov. 9. Ilonca. Temetés: 1896. nov. 11. Ilonca) iloncai görögkatolikus lelkész, bedői Markos Julianna.

Nagyszülei, apai: dr. Gerevich Emil (1854. dec. 11. Kovászó, Bereg vármegye–1902. dec. 24. Kassa. Temetés: 1902. dec. 26. Kassa), a kassai m. kir. állami főreáliskola igazgatója és a katolikus felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa, Ilniczky/Ilniczki Ilona (1853?–1948. márc. 27. Bp. Temetés: 1948. dec. 31. Farkasrét).

Nagyszülei, anyai: Roder Mór, Fodor Szeréna (1866. Kaposvár) színésznő.

Fodor Szeréna 2. férje: Nyárai Lajos (= Neumann Lajos) színész, rendező.

Szülei: id. Gerevich Aladár (1879. Máramarossziget–1947. júl. 4. Miskolc) vívómester, Herczog Irén (= Herczegh Irén Ilona, 1888–) ápolónővér.

Id. Gerevich Aladár testvérei: Gerevich Tibor (1882. jún. 14. Máramarossziget–1954. jún. 11. Bp. Temetés: 1954. jún. 15. Farkasrét) művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja, Gerevich Zoltán (1886. febr. 24. Besztercebánya–1932. nov. 3. Bp. Temetés: 1932. nov. 5. Farkasrét) miniszteri tisztviselő, a Külügyminisztérium miniszteri tanácsosa és Gerevich Géza (1888. aug. 7. Besztercebánya–1962. nov. 12. Bp. Temetés: 1962. nov. 15. Farkasrét) gépészmérnök.

Gerevich Zoltán és Ladányi Ibolya fia: Gerevich László (1911. ápr. 7. Bp.–1997. jún. 20. Bp. Temetés: 1997. júl. 8. Farkasrét) régész, művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Testvérei: Gerevich Emil (†1951) és Gerevich Tibor (†1958).

Felesége: 1938. szept. 24.–1991. máj. 15.: Bogen Erna (= Bogáthy-Bogen Erna, 1906. dec. 31. Jaroslaw–2002. nov. 23. Bp. Temetés: 2002. dec. 18. Farkasrét) tőrvívó, Bogen Albert (= Bogáthy Albert, 1882. okt. 31. Nagykikinda–1961. júl. 14. Bp.) vívómester leánya.

Gyermekei, fiai: Gerevich György (1946–2008. aug. 2. Bp. Temetés: 2008. szept. 5. Farkasrét) kardvívó, mesteredző és Gerevich Pál (1948. aug. 10. Bp.) kardvívó, világbajnok.

Iskola

BA budapesti VII. kerületi állami felsőkereskedelmi iskolában végzett (1933). A SPOTI-n vívómesteri okl. szerzett; vívó mesteredző (1961).

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tisztviselője (1937–1971).

Életút

A MAC (1927–1944), a Toldi Miklós SE (1945–1946), a Csepeli MTK (1947–1950), a Budapesti Vörös Meteor (VM) vívója (1950–1960); mindhárom fegyvernemben versenyzett.

Kardvívásban hétszeres olimpiai bajnok (1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960: csapat; 1948: egyéni), olimpiai 2. (1952: egyéni), olimpiai 5. (1936, 1956: egyéni). Kilencszeres világbajnok (1937, 1951, 1953, 1954, 1955, 1957, 1958: csapat; 1951, 1955: egyéni), vb 2. (1953: egyéni; 1959: csapat), vb 5. (1937: egyéni). Ötszörös Európa-bajnok (1931, 1933, 1934: csapat, 1935: egyéni, csapat), Eb 4. (1933: egyéni), Eb 5. (1931: egyéni). Főiskolai világbajnok (1935: csapat), főiskolai vb 2. (1935: egyéni). 21-szeres magyar bajnok (1928, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1936, 1938, 1940, 1942, 1946, 1948, 1949, 1952, 1954, 1956, 1957: csapat; 1936, 1946, 1956, 1957: egyéni).

Tőrvívásban olimpiai 3. (1952: csapat), olimpiai résztvevő (1936, 1948); vb 3. (1953, 1954: csapat); Eb 3. (1935: csapat); főiskolai világbajnok (1935: csapat), főiskolai vb 3. (1935: egyéni). 13-szoros magyar bajnok (1934, 1943, 1947, 1949, 1950, 1952, 1954: csapat; 1935, 1938, 1939, 1940, 1948, 1949: egyéni).

Párbajtőrvívásban magyar bajnok (1946: csapat). A magyar tőr- és kardvívó-válogatott tagja (1932–1960). Minden idők legeredményesebb magyar olimpiai résztvevője.

Visszavonulása után a Budapest Vörös Meteor (VM) és a Budapesti Honvéd (1961–1971), a BVSC (1971–1975), a Vasas edzője, vívómestere (1975–1990).

Gerevich Aladár Jászberényben született, gyermekkorát Miskolcon töltötte, ott kezdett el Ludovika Akadémiát végzett, honvédtiszt vívómester édesapjánál vívni. A család fővárosba költözése után, 1927-től igazolt vívó, s már abban az évben megnyerte első junior vívóversenyét. A bécsi Európa-bajnokságon (1931) volt először nagy nemzetközi versenyen (a legenda szerint, minden idők legjobb olasz vívója, Nedo Nadi [1894–1940] látva teljesítményét, megjósolta, hogy Gerevich Aladár lehet a világ legjobb kardvívója). Los Angelesben szerepelt először olimpián (1932), ám akkor még az egyéni versenyben nem indulhatott el (a bajnok Piller György mellett Kabos Endrét és Petschauer Attilát nevezte a magyar szövetség). Csapatban azonban már pályára léphetett, s a jelenlévő szakemberek szerint „minden idők” addigi legerősebb kardvívó válogatottja a sportág történetének legfölényesebb győzelmét aratta. A magyar csapat az előcsatározások során szinte pillanatok alatt kardélre hányta Dániát (15:1) és Mexikót (14:2), a lelkes amerikai házigazdák amatőr társulata sem okozott gondot (13:3). Ezután minden idők legnagyobb olasz veresége következett: a talján pengeforgatók 9:2 után feladták a reménytelen küzdelmet. Az utolsó, Lengyelország elleni viadal végeredménye a dán meccset hajazta (15:1). A sportág történetének legnagyobb fölényével lett olimpiai bajnok a magyar válogatott, benne a 22 éves bankhivatalnok Gerevich Aladárral, aki 16 csörtéjéből 14-et megnyert! Négy évvel később, a berlini olimpián már az egyéni versenyen is elindulhatott (a győztes Kabos Endre és a 4. helyezett Rajcsányi László társaságában). Az 1. fordulóban és a középdöntőben veretlenül szerepelt, a 2. fordulóban begyűjtött egy vereséget, de természetesen fölényesen jutott el a kilences (!) döntőig. A döntőben csak két magyar vetélytársa tudta felülmúlni: Kabos Endre rendkívül izgalmas csörtében 5:4-re, míg Rajcsányi László hasonlóan nagy küzdelem után 5:3-ra. Gerevich Aladár élete második olimpiáján, első egyéni olimpiai versenyén, a 3. helyet szerezte meg. Természetesen Gerevich az olimpiai bajnokcsapatban is villogott. Az Olaszország elleni döntőig a Németország elleni 13:3 volt a „legszorosabb“ mérkőzés (a többiek: egyszer 16:0, többször 15:1 és 14:2!). A döntőben azonban az olaszok már lényegesen nagyobb ellenállást fejtettek ki: 9:6 lett a vége. Gerevich Aladár 1945 előtti teljesítménye két csapat aranyérem és egy egyéni bronz. Maga sem gondolhatta, hogy éremtermését 12 évig nem képes bővíteni, azzal viszont biztosan nem számolt, hogy két kimaradt olimpiai után még négy játékokon vesz részt…

Ma már szokatlan, de az olimpiai vívóversenyeket régebben a csapatküzdelmekkel kezdték. Így volt ez 1948-ban, Londonban is, a II. világháború utáni első nyári olimpiai játékokon. Az angol fővárosban 18 ország jelentkezett a kardcsapatversenyre, s a nagy esélyes magyarok rögtön a középdöntőben kezdtek. Méghozzá nagyszerű hangulatban, hisz Gerevich örömhírt hozó táviratot kapott: Palkó megérkezett! A későbbi világbajnok, Gerevich Pál születése igencsak feldobta a magyar csapatot. Könnyedén lelépték a sportágban egzotikusnak számító Argentínát és Egyiptomot, ill. az akkor még lényegesen gyengébb vetélytársat, Lengyelországot. Miután a néhány magyar emigráns vívóval (George Worth-Voittitz, Nyilas Tibor) erősödött amerikaiakat is legyőzték, a szokásosnak nevezhető olasz döntő következett, a hagyományos magyar végkifejlettel. Gerevich immár háromszoros olimpiai bajnokként kezdte el a játékok utolsó előtti napján a kard egyénit. Az egyéni versenyben három magyar kardozó indulhatott, s a csapatban legjobb teljesítményt nyújtó Berczelly Tibort az az ismeretlen mexikói Antonio Haro Oliva verte meg, aki korábban, a csapatversenyek során, már Gerevichet is legyőzte. (Sőt utóbb Kovács Pálnál is jobbnak bizonyult, így talán az egyetlen olyan vívó, aki egy olimpián mindhárom magyar világklasszist megverte!) Más veresége azonban a fia születése miatt szárnyaló Gerevichnek már nem volt. Az 1948-tól már nyolcas döntőben rendezett fináléban mindenkit legyőzött, az örök rivális Kovács Pált például 1:4-es hátrányból. 1948. aug. 13-a egyébként a magyar sport igencsak jeles napja volt. Először fordult elő, hogy Magyarország egy napon négy olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett: Gerevichen kívül győzött még két ökölvívó: Csík Tibor és Papp László, valamint a tornász Pataki Ferenc is.

Sokan csaknem babonásan emlegették egy időben azt az olimpiákon rendszeresen ismétlődő folyamatot, amely a magyar kardvívók egyéni szereplését követte. Los Angelesben, 1932-ben, Kabos Endre a 3. helyen végzett, négy év múlva Berlinben, ő győzött. Berlinben, 1936-ban, Gerevich Aladár szerezte meg a bronzérmet, a soron következő, 1948-as londoni játékokon Gerevich lett a bajnok. Londonban, 1948-ban, Kovács Pál szerezte meg a 3. pozíciót, „természetesen” 1952-ben az ő tiszteletére játszották el a magyar himnuszt. A sorozat 1952-ben megszűnt, ám a magyar aranyérmek tovább folytatódtak. Sőt, Helsinkiben, a magyar sport történetének legeredményesebb olimpiáján 1908 után másodszor fordult elő, hogy a dobogó mindhárom fokát magyar versenyzők foglalhatták el Kovács Pál, Gerevich Pál, Berczelly Tibor sorrendben. Valójában a sorozat Melbourne-ben úgy folytatódott, hogy az addig még egyéni arany nélkül szereplő Kárpáti Rudolf győzött 1956-ban (ő viszont 1960-ban, Gerevich utolsó olimpiáján is megnyerte az egyéni versenyt). – Gerevich Aladár legemlékezetesebb vívóéve minden bizonnyal az 1955-ös volt. Gerevich szeretett Rómában vívni, jóllehet ezt az 1955. évi világbajnokságon, a kardcsapatverseny döntőjében, aligha lehetett észrevenni. Nem érezte a távolságot, sem védekezni, sem támadni nem tudott, az ellenfelei akkor és ott szúrták meg, ahol csak akarták. Korábban még sohasem fordult elő, hogy egy csapatversenyen valamennyi olasz vetélytársa legyőzze a már idősödő bajnokot. Nos, ez most itt, Rómában, épp a vb-döntőben történhetett meg (csapattársai azonban felülmúlták Gerevichet, így nagyon izgalmas mérkőzésen 9:7-re mégis Magyarország diadalmaskodott).

Kár, hogy nem hagyták otthon az ilyen öreg vívót! – vélekedtek azok a magyarok, akik a Palazzo dei Congressiben végignézték „produkcióját.” Gerevich Aladárt másnap, az egyéni versenyben azonban mintha csak kicserélték volna: ellenfelei, ahogy pástra léptek, szinte már mehettek is kezet fogni vele, a vesztes asszó okán. Szenzációs vívással, veretlenül lett egyéni világbajnok, a vívás történetének egyik legnagyobb fölényével. Vajon melyik arcával búcsúzik az olimpiáktól és Rómától minden idők talán legnagyobb magyar sportolója? Nos, ezúttal az egyéni versenyben nem került döntőbe, a csapatverseny azonban mindenért kárpótolta.

Kár, hogy nem hagyták otthon az ilyen öreg vívót! – vélekedtek, azok az olaszok, akik a Palazzo dei Congressiben végignézték a magyarok Belgium és Románia elleni „produkcióját”. Gerevich Aladár ugyanis ötvenévesen, 1960. szept. 10-én, egy szombati napon, a római olimpia kardcsapat döntőjében búcsúzott a sportvilágtól. A magyar válogatott a belgák és a románok 9:3-as lekaszabolása után, az elődöntőben, a hazai pálya minden előnyét élvező olaszokat győzte le, majd a döntő következett, Lengyelország ellen. Hol volt már az az időszak, amikor a lengyel válogatott könnyedén elintézhető volt? A Jerzy Pawlowski által vezényelt csapat épp egy évvel korábban, a budapesti világbajnokságon leckéztette meg a házigazdákat! S most, a római döntőben is pillanatok alatt 3:0-ra elhúzott. Aztán a balkezes Horváth Zoltán győzött, s elindult a magyar henger: a végeredmény ismét 9:7 lett Magyarország javára.

A sporttörténelem egyik legkülönösebb eredményhirdetése volt a 1960-as római olimpiai. Gerevich Aladár 28 évvel első győzelme után, hetedszer is megkoronáztatott. A döntő legjobbja, Horváth Zoltán, ill. Mendelényi Tamás 1932-ben még nem élt, a csapat egy másik tagja, Delneky Gábor pedig épp a Los Angeles-i olimpia évében született…

Emlékezet

Gerevich Aladár Jászberényben született, szülőháza (Bercsényi utca 41.) falán emléktáblát avatták, szülővárosában utcát neveztek el róla. Budapesten hunyt el, gyászszertartásán, koporsóját gyászkeretes ötkarikás zászló borította. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) és a BVSC nevében Schmitt Pál a MOB elnöke; a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) nevében Rolland Boitelle, a FIE elnöke; a Magyar Vívószövetség (MVSZ) nevében dr. Kamuthy Jenő, az MVSZ elnöke búcsúztatta. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben).

Gerevich Aladár Budapesten, az I. kerületben (Attila út 39.) lakott, egykori lakóházát szintén emléktábla jelöli (2010-től, az új emléktáblán, felesége, Bogen Erna is szerepel). Tiszteletére, a budapesti Csanádi Árpád Általános Iskolában Gerevich Aladár-emléktermet neveztek el róla (1992-ben). Az első olimpiai játékok 100. évfordulóján, a legeredményesebb magyar olimpiai versenyzőről nevezték el a Gerevich Aladár Nemzeti Sport Alapítványt és a Gerevich Aladár-sportösztöndíjat (1996-ban). A Halhatatlanok Klubja tiszteletére Gerevich Aladár-emlékérmet alapított (a magyar sport területén példamutatóan eredményes személyeknek, életművük elismeréseként, szintén 1996-ban). Magyarország első, 1941-ben épült fedett sportcsarnoka nevét vette fel (2010-től Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok). Nevét vette fel a törökbálinti Gerevich Aladár Vívó Egyesület (2017). Születésének századik évfordulójára Madarassy István Hommage à Gerevich címmel szoborkompozíciót készített: egy Magyarországot kihasító süttői mészkőlapon színes olimpiai ötkarika tekeredik fel Gerevich pengéjére, és a kardmarkolatot rézlemezből készült kesztyű szorítja.

Édesapja életében, még ifj. Gerevich Aladár néven versenyzett (id. Gerevich Aladár jónevű párbajtőrvívó is volt).

A berlini olimpiára 1936-ban a magyar szövetség Gerei/Gerey Aladár néven nevezte – e néven szerepelt a hivatalos olimpiai kiadványokban.

Elismerés

Toldi Miklós Érdemérem (arany, 1936; ezüst, 1938), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem (1948 és arany, 1951), érdemes sportoló (1954), Magyar Népköztársasági Érdemérem (arany, 1952), Munka Érdemrend (1960), a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1989), a köztársasági elnök aranyérme (posztumusz, 1996).

Magyar Olimpiai Érdemérem (1991), Olimpiai Érdemrend (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, 1988), Nemzetközi Fair Play Díj (életművéért, 1990), a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) Hírességek Csarnoka (Hall of Fame) tagja (2013).

A Halhatatlanok Klubjának tagja (1991).

Jászberény díszpolgára (1948).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022