„Sokat haladtam azon pár esztendő óta, hogy nem nyomtattam semmit. Által tanultam látni, hogy az érzés éveiben minden ember költő, akár ír verseket, akár nem, de azért még nem artista. Én mosolyogva nézek vissza azon időre, midőn még azt hittem, hogy vocatiom van a lyrára. Nem haladás-e már az is, ha átlátjuk, hogy mire nem vagyunk hivatva?”

(Schedel Ferenc Kazinczy Ferencnek írott levele, 1826)

Ifjabb Franz Schedel, idősebb Franz Schedel postahivatalnok és nemes Josephine Thalherr fia nem tudott magyarul. A család 1807-ben költözött Pestre, a hungarus tudatú szülők pesti, majd ceglédi iskolákban tanították nemzeti nyelvre rendkívül tehetséges gyermeküket. A fiatalember a pesti piarista gimnázium elvégzése után már tökéletesen beszélt nem-anyanyelvén, sőt miután édesapja egy évre Kassára küldte, a helyi piaristákhoz, a felvidéki nagyvárosban többé-kevésbé a szlovák nyelvet is elsajátította a latin és a görög nyelvek mellett. Az ifjú Schedel tizenhat évesen megjelentetett első műve, Iszokratész attikai szónok, a retorikus próza antik mestere Erköltsi intéseinek fordítása. Az átültetéshez a görög munka latin fordítását vette alapul, a magyar fordítás mellett az eredeti szöveget is megjelentette, s nevét Franciscus Iosephus Schedel néven közölte.

Idősebb Franz Schedel művelt, ötszáz kötetes könyvtárat összegyűjtő, jozefinista hivatalnok volt, aki fia tanulmányait és irodalmi kísérleteit anyagilag is támogathatta. A fiatalember első művét édesapja születés- és névnapjára jelentette meg (1822. április 2-án), a latin nyelvű dedikáció és laudáció is rajongásig szeretett édesapjának szólt. Ifjabb Franz Schedel második műve egy újabb fordítás volt Schiller Friderik (azaz Friedrich Schiller) Haramják (vagyis A haramiák) című öt felvonásos drámája. A fiú leveléből tudjuk, hogy a fordítást névtelenül akarta kiadni – akárcsak nagy példaképe Schiller, 1781-ben – „a magyarra átvivé Schedel Ferencz Jós’ef” szerzői közlést csak édesapja kívánságára nyomtatta rá.

Schedel Ferencz Jós’ef első két műfordítása – visszafogottan fogalmazva – nem aratott túlzottan nagy elismerést. Iszokratész fordításáról Máry Pál, Schiller tolmácsolásáról Lassu István írt kíméletlen kritikát. Lassu István egyenesen a magyar írók társaságából „száműzettetné” Schedelt, hogy édes hazánk szép nyelvét „ne kortsosítsa tovább”. Jóbarátja, Bajza József, csak barátilag figyelmeztette arra, hogy három nevet írni egy műre „németes módi”, még akkor is, ha ebből két keresztnév magyar. Az ifjú úgy gondolta, hogy jobban tette volna, ha eredeti elképzeléséhez ragaszkodik és „nevetlenül” adja ki újabb fordítását, egyúttal újabb antológiákat tervez megjelentetni „egy hazafi” vagy Pesthegyi Károly álnéven.

Schedel Ferenc két, kudarcos műve után, 1826-ban, úgy döntött, hogy másik, magyar nevet választ magának. Bajza József példaként emlegette Bierbrauer Mihályt, aki családi nevét lefordítva Serfőző Mihályként kezdett el verseket írni. Kazinczy azonban meggyőzte őt arról, hogy a Serfőző családnév kevésbé „poeticus”, helyette a szülőhelye (vagyis Királyhelmec) utáni Helmeczy (vagy Helmeczi) nevet javasolta. Helmeczy Mihálynak rendkívül megtetszett az ötlet, mert a Bierbrauer magyar nyelvben valóban nehezen kiejthető, a Serfőző pedig különös, az irodalomtól eltérő képzeteket kelthet. A Helmec földrajzi névbe tényleg elég nehéz belekötni, jóllehet Helmeczi Mihály esetében ez mégis megtörtént. A később túlzó nyelvújítóról terjedt el az az anekdota, hogy „Helmeczi, az, aki a szavakat elmetszi”

Schedel Ferencnek azonban esze ágában sem volt családnevét lefordítani, hisz magyarul a Schedel vagy Schädel szó jelentése ‛koponya’. Könnyen belátható, hogy e jelentés ismeretében elég nehéz frappáns nevet választani, jóllehet néhány barátja az ifjú Schedelnek a „Fejes” írói nevet ajánlotta. A fiatalember ezért egyelőre Schédel Ferenc, illetve Sédel Ferenc néven jegyezte újabb dolgozatait, amelyek között versek, kisebb beszélyek és egyéb „szépirodalmi kísértetek” is előfordultak (kísértet és nem kísérlet, ahogy egy szellemes névtelen korabeli bírálat illette újabb zsengéit!). Miután a Szépliteraturai Ajándékban is megjelent néhány írása, Kazinczy Ferenc „biedermeier bókokba burkolva” megírta kritikai észrevételeit a fiatalember újabb próbálkozásairól.

„Szépliteraturában nem fogok többé saját nevem alatt dolgozni, hanem, ha kevés üres óráimban tehetek még valamit a mezőn, a haza Toldy név alatt fogja azt venni. Ezt azért is teszem, hogy összemarczangolt nevem ezen túli dolgozásaim olvasásától a publikumot el ne rettentse.”

(Schedel Ferenc Kazinczy Ferencnek írott levele, 1826)

Sédel Ferenc a Felső Magyar Országi Minervában, a Hébében és az Aurórában folytatta irodalmi tevékenységét (1825–1828-ban), majd fokozatosan felhagyott szépirodalmi munkásságával, új nevét kritikusi és szerkesztői tevékenységének szánta. Nemsokára, levelében, arról tudósította Bajzát, hogy talált magának egy új nevet: Tóldi Emilt. Új nevét egyelőre csak álnévnek szánta: ismerte Ilosvai Selymes Péter művén kívül Vörösmarty Mihály Toldy Csepelben című költeményét. Sédel-Tóldi lelkesen méltatta az Aurorát, ahol ez a költemény megjelent, s Toldyról megállapította, hogy a hős „erős, bátor és minden lovagi erényekkel felékesített.” Valószínű, hogy Vörösmarty művének hatására vette fel a Tóldi, majd a Toldy családnevet (a legendás hőst Tóldi Miklós, Toldi Miklós és Toldy Miklós néven is jegyezték, az eltérő írásmód az egységes magyar helyesírás előtti nyelvi bizonytalanságot jelzi). Az Emil utónév a 19. század első harmadában Rousseau műve (Émile, avagy a nevelésről, 1762) miatt ekkor már igen elterjedt, kevesen tudják, hogy Kazinczy Ferenc is Emilnek nevezte el 1811-ben született fiát. Toldy azonban végül meghagyta Ferenc nevét (illetve német nyelvű írásain a Franz utónevet használta).

Toldy Ferenc – ezen a néven – százkilencven éve, 1826-ban jelentette meg első irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányát (Aesthetikai levelek Vörösmarty Mihály munkájiról, némely bevezető észrevételekkel). Vörösmarty Mihály Toldy Csepelben című költeményét 1822-ben írta, s bizonyított, hogy azt már Toldy kéziratban ismerte. Toldy, a legendás dalia, „akit ösmer napkelettől minden élő, s retteg nyúgatig” egy özvegy, s annak leánya kérésére, megvívott Bidsovval, a cseh bajnokkal. A küzdelem leírásában Toldynak a magyar vitéz hősiessége, állhatatossága, no meg Vörösmarty nyelvezete tetszett, ahogy mindezen tulajdonságait leírta. Belátta, hogy ő soha sem lesz képes ilyen költeményekre, ám úgy vélte, hogy legnagyobb költőink, íróink, mindenekelőtt Vörösmarty és Kazinczy munkásságának megismertetésére „önfeláldozó szorgalmatossággal” igencsak alkalmas.

Toldy-Schedel Ferenc utóbb Kazinczy ajánlásával elvállalta báró Wenckheim József aradi főispán leányainak, Marie-nak és Pauline-nak magyar nyelvre, irodalomra és „széptanra” való tanítását. Az ifjú literátor, aki – akárcsak nagy példaképe Schiller „Friderik” – szigorló orvostudor is volt, e két ifjú hölgy-tanítványa számára készítette el először magyar literatúratörténeti vezérfonalát.

A nem magyar anyanyelvű Schedel Ferenc úgy döntött, hogy végleg felhagy a „poézissel”, életét „orvostudori gyakorlata” mellett a literatúra tudományának szenteli.

A nem magyar anyanyelvű Schedel Ferenc úgy döntött, hogy a Wenckheim-leányoknak írt első magyar literatúratörténeti vezérfonalát még német nyelven, de már magyar szemelvényekkel adja ki (Handbuch der ungrischen Poesie címmel, két kötetben, 1827–1828-ban). Ez volt az első magyar irodalomtörténeti munka.

A nem magyar anyanyelvű Schedel Ferenc a mű szerkesztése közben döntött úgy, hogy a Vörösmarty tanulmányát követő, első nagyobb, önálló történeti művét, német nyelvű magyar irodalomtörténetét már Toldy Ferenc (Toldy Franz) néven jelenteti meg…

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása – Dávidházi Péter kutatásai alapján – az 1875. december 10-én elhunyt Toldy (Schedel, Schédel, Sédel) Ferencre, a magyar irodalomtörténet-írás megteremtőjére és a 190 évvel ezelőtt megjelent első magyar irodalomtörténeti dolgozatára emlékezetett.

Kék virág Toldy Ferenc magyar honférfi emlékének.

Az alábbi linkeken olvashatnak Toldy Ferencről:

http://nevpont.hu/view/7409 és

http://nevpont.hu/view/11796

A képen az idős tudós látható, a mű Morelli Gusztáv munkája.

A kép forrása:

http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch15s07.html