Krassó György

Született: 1932. október 19. Budapest
Meghalt: 1991. február 12. Budapest
Temetés: 1991. március 11. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Nagyszülei: Krassó (1898-ig Klein) Miksa, Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, Friedmann Etel; Szőke (1887-ig Spitz) Bertalan (1864. aug. 13. Fehérgyarmat–1938. jan. 9. Bp. Temetés: 1938. jan. 11. Kerepesi úti Temető), a Munkásbiztosító Pénztár orvosa, királyi tanácsos. Szőke Bertalan 1. felesége: 1897–1901: Frankl Anna (†1901. júl. 26. Bp. Temetés: 1901. júl. 28. Kerepesi úti Izraelita Temető). Özvegy. 2. felesége: 1904–1938: peszerényi Szilágyi Edith (†1982. nov. 10. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1982. nov. 25. Rákoskeresztúr), Szilágyi Mór (†1923. máj. Balassagyarmat) ügyvéd, Nógrád vármegye tb. főügyészének leánya. Szilágyi Edith életének 100. évében hunyt el.

Szülei: Krassó Dezső (†1971. ápr. 3. Bp. Temetés: 1971. ápr. 13. Rákoskeresztúr) jogász, ügyvéd, a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Osztályának vezetője (1945–1949), nyugdíjazása után, a Magyar–Szovjet Társaság nyelvtanára, Szőke Katalin (†1982. jan. 17. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1982. febr. 23. Rákoskeresztúr), a Ganz-kapcsológyár technológusa. Krassó Dezső testvére: Rosskopf Béláné Krassó Edit.

Testvére: Krassó Miklós (1930. nov. 29. Bp.–1986. jan. 10. London) filozófus.

Felesége: Breznyicz Veronika. Elvált. Élettársa: Háy Ágnes (1952–) grafikusművész, filmrendező, folklorista, Háy Károly László (1907–1961) festőművész leánya. Leányuk: Háy Blanka (1987–).

Iskola

Négy elemi osztályt végzett (1939–1943), a budapesti Trefort utcai Gimnáziumban (1943–1948), a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult (1948–1949). Tanulmányait megszakítva a Csepeli Vas- és Fémművek, ill. a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek Gépgyárában ipari tanuló (1949–1951), horizontál-esztergályos képesítést szerzett (1951), egyúttal ipari tanulóként beiratkozott a Jedlik Ányos Dolgozók Gimnáziumába (1951-ben érettségi vizsgát is tett).

Középiskolai tanulmányainak befejezése után a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetemen, ill. az MKKE Statisztika Szakán tanult (1951–1955), államvizsgái előtt kizárták az egyetemről (igazolatlan óramulasztásai, engedély nélküli munkavállalása és „destruktív” nézetei miatt, 1955. ápr. 12.). Az MKKE-n közgazdász okl. szerzett (1976), doktorált (1977).

Életút

A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) és a Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalom (SZIT, kornegedménnyel, 1945–1947), az MKP (1947–1948), az MDP tagja (1948–1953, kizárták: 1953. febr. 25.). A Bútorlap és Faáru Kisipari Ktsz. bérelszámolója (1955), az Astoria Népbüfé segédmunkása (1956), alkalmi szellemi munkákból élt, szakmai fordításokat végzett a Közgazdasági Dokumentációs Központnak.

A forradalom kirobbanásának éjszakáján részt vett a rádió ostromában (1956. okt. 23–24.), majd teherautóval fegyverért ment a Lámpagyárba. Mivel fegyvert ott már nem talált, néhány társával a teherautóval betört a Kilián-laktanyába, ahol puskát és pisztolyokat szerzett. Másnap, a kijárás tilalom megszegése miatt letartóztatták, öt napig fogdában volt (1956. okt. 25–30.). Statárium elé akarták állítani, de Nagy Imre rádióbeszéde és az új kormány megalakulásával meghirdetett általános amnesztia bejelentése után szabadon engedték. A Forradalmi Diákbizottság felkérésére megírta börtönemlékeit (Hat nap az ÁVH fogságában, Magyar Jövő, 1956. nov. 3.). Kiszabadulása után különböző forradalmi csoportokban tevékenykedett, a szabadságharccá váló fegyveres eseményekben azonban jelentősebb szerepet nem vállalt. A szovjet csapatok bevonulása után azonban a kibontakozó nemzeti ellenállás egyik meghatározó személyiségévé vált. Sokszorosítógépet szerzett, és az új rendszer elleni röpcédulákat terjesztett és szerkesztett (1956. nov. 4–15.). Lipták Tamással, Gyurkó Lászlóval és Oltványi Ambrussal saját röpiratokat írtak, de vállaltak megbízásokat is. Ők terjesztették – többek között – a Magyar Írók Szövetsége kiáltványát is, de orosz nyelvű röplapokat is írtak, amelyeken arra kérték a megszálló szovjet katonákat, hogy ne lőjenek magyar civilekre. A megtorlás során letartóztatták (1956. nov. 15.), először a szovjetek tartották fogva (1957. jan.-ban adták át a magyar hatóságoknak). Első fokon hét év (1957. jún. 19.) másodfokon tíz év börtönre ítélték (1957. szept. 25.). Az általános amnesztiával szabadult (1963. márc. 27.), izgatás vádjával azonban az év végén ismét letartóztatták (1963. dec.), fél év vizsgálati fogság után azonban ügyében felmentő ítélet született (1964. jún.).

Kiszabadulása után a Zománcipari Művek Lampart-gyára esztergályosa, műszaki fordítója, újítási előadója (1964–1970), elbocsátása után (1970) korengedményes nyugdíjazásáig szellemi szabadfoglalkozású (1970–1973). Rendszeresen részt vett a szerveződő ellenzék márc. 15-i megemlékezésein (1972-től), majd bekapcsolódottt a Charta’77 elítélése ellen szerveződö tiltakozó ellenzéki megmozdulásokba (1979-től). A Beszélő c. lap körül kialakult csoport tagja, azonban plebejus radikalizmusa miatt hamarosan ellentétbe került a Beszélő reformizmusával, ő harciasabb, konfrontatívabb, „forradalmibb” megoldásokat sürgetett. A Hírmondó és a Demokrata c. szamizdat lapok munkatársa, ill. az Inconnu-művészcsoporttal működött együtt. Magyar Október néven saját szamizdatkiadót hozott létre (1982), tevékenységéért rendőri felügyelet alatt állt (1984–1985), majd kiutazási engedélyt kért és kapott (1985), hogy meglátogathassa akkor már nagybeteg bátyját Nagy-Britanniában. Testvére halála után Londonban maradt (1986-tól), a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa, majd Magyar Október Tájékoztató Szolgálat és Magyar Október Szabadsajtó Szamizdatkiadó néven hírügynökséget és könyvkiadót hozott létre. Naponta, kétnaponta közölt Magyarországgal kapcsolatos jelentéseket, híreket, elemzéseket, amelyek közül többet nyugat-európai távirati irodák is átvettek és ismertettek (1986–1989).

 

Nagy Imre és társai újratemetésére tért vissza Magyarországra (1989. jún. 16.). Megalapította az erőteljesen antikommunista, extrém megmozdulásairól, politikai performanszairól elhíresült Magyar Október Pártot (MOP, 1989. jún. 27-én), a párt időközi országgyűlési képviselőjelöltje (Budapest 14. sz. egyéni választókerület [V. kerület, Belváros-Lipótváros], 1989. dec. 9.) országgyűlési képviselőjelöltje (1990). A MOP megalakulásakor kb. 300 fős volt, jelentősebb helyi szervezetei Csepelen, Pécsett, Kazincbarcikán és Mosonmagyaróvárott alakultak meg. A párt nem vett részt a háromoldalú egyeztető tárgyalásokon, programja szerint az országgyűlési választások után köztársasági elnököt kellett volna választani (a MOP jelöltje Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Munkástanács elnöke lett volna). Krassó György és a MOP programja az 1956-os forradalom és szabadságharc radikális követeléseinek végrehajtása volt. Krassó ellenezte a kádári klientúrával való külön megegyezést, mert úgy vélte, hogy az nem több, mint a kommunizmus átmentése Nagy Imre mártír miniszterelnök személyén keresztül. Tiltakozott az antidemokratikus választójogi törvény ellen, amely a kisebb demokratikus pártok előtt szinte lehetetlenné tette a parlamenti küszöb átlépését. Meggyőződése szerint teljes elitcserére lett volna szükség, e nélkül csak mennyiségi változás történt, minőségi nem vagy alig: a Kádár-rendszerben kevésbé kompromittálódott vezetők beengedték a hatalomba az addigi ellenzéki elitet. Krassó György nem az ellenzék lelkiismerete, hanem az ellenzék ellenzéke kívánt lenni.

Emlékezet

Krassó György Budapesten született, családja az V. kerületben (korábbi IV. kerület, Lipótváros) a Nádor utca 19-ben élt. Hazatérésekor, a rendszerváltás éveiben, több ismert akciót is szervezett a Münnich Ferenc utca „visszavételéért”. Utcai politikai akciói miatt még az Antall-kormány idején is rendőri eljárást indítottak ellene.

 

Krassó György a fővárosban hunyt el, a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai dísztermében ravatalozták fel (1991. márc. 10-én). A Fővárosi Önkormányzat Krassó Györgyöt saját halottjának tekintette, e kérdésben Demszky Gábor saját hatáskörében döntött. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy Krassó György a forradalom lelkiismerete volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének megőrzéséért, és azért, hogy okt. 23-a nemzeti ünnep legyen. Krassó Györgyöt a Rákoskeresztúri Köztemetőben lévő családi sírba temették. Gyászszertartásán Göncz Árpád köztársasági elnök emlékezett meg egykori harcostársáról. Fazekas János László az 56-os Szövetség elnöke 2013-ban kezdeményezte a Budapesti Temetkezési Intézetnél (BTI) Krassó György és a családi sírban vele együtt nyugvó szülei maradványainak áthelyezését a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe (Tarlós István főpolgármester 2013. okt. 24-én engedélyezte a díszsírhely adományozását). Az áthelyezett sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2014-ben).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020