Rajczy Imre

Született: 1911. november 8. Szombathely, Vas vármegye
Meghalt: 1978. március 31. Buenos Aires, Argentína

Család

Nagyszülei: Rasztovich János, Paicsics Mária; Kampis József, takácsi Nagy Erzsébet (†1915. febr. 12. Bp. Temetés: 1915. febr. 14. Farkasrét).

Szülei: dr. Rasztovich Gyula (†1932. aug. 7. Bp.) jogász, ügyvéd, Kampis Emília (†1961. szept. 5. Bp. Temetés: 1961. szept. 8. Rákoskeresztúr).

Testvére: Rasztovich Ilona (†1988. dec. 1. Bp. Temetés: 1988. dec. 16. Rákoskeresztúr) gyógypedagógiai tanár, Kürthy Pálné Rasztovich Mária (1907. jan. 10. Szombathely–1956. jan. 13. Bp. Temetés: 1956. jan. 19. Rákoskeresztúr) gyógyszerész.

 

Felesége:

1937. aug. 3.– Simonfay Katalin, Simonfay Géza (1883–1954) hadbíró ezredes és Welker Hermin (†1942. márc. 10. Bp. Temetés: 1942. márc. 12. Farkasrét) leánya.

Gyermekei, fia: Rajczy Imre (Rajczy, Americo), leánya: Rajczy Katalin.

Iskola

Elemi és középiskoláit Szombathelyen végezte, a csornai premontrei kanonokrend szombathelyi gimnáziumában éretts. (1929), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktori okl. szerzett (1935), vallás- és közoktatásügyi és nevelési szakvizsgát tett (1939).

Életút

A Magyar Főiskolai Sportegyesületek Egyesülése ifjúsági elnöke (1935–1936), a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára (1936. ápr. 1–1944. márc. 19?) és a szövetség lapjának, az Egyetem és Ifjúságnak felelős szerkesztője és kiadója (1935–1943). A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sport Egyesületek Országos Központja (MEFSOK) főtitkára (1941. jan. 1.–1945. jan. 1.). A Nemzetközi Diákszövetség (Confédération Internationale des Étudiants, CIE) sportosztályának elnökeként (1935–1940) sikertelenül kezdeményezte egy önálló Nemzetközi Főiskolai Sportszövetség megalakítását (1939. aug.). A főiskolai világbajnokságok egyik rendezője (1935, 1937, 1939).

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) ideiglenes hivatalnoka (1935–1936), központi szolgálattételre berendelt segédfogalmazója (1936–1938), tanügyi fogalmazója (1939–1941), miniszteri segédtitkára (1941–1943. jún. 30.), miniszteri titkára (1943. jún. 30.–1945. máj. 9.). Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) szakelőadója (1938. dec. 11.–1944. okt.?).

A II. világháború után Argentínában telepedett le (1945). Az argentín kardvívó válogatott edzője (1946–1955), az Argentin Olimpiai Bizottság titkára (1955-től). A Buenos Aires-i vívó világbajnokság (1962) főrendezője.

A BEAC vívója, kard- és tőrvívó (1929–1942).

Kardvívásban olimpiai bajnok (1936: csapat); világbajnok (1937: csapat). Kétszeres Európa-bajnok (1934 és 1935: csapat), Eb 2. (1935: egyéni). Kétszeres főiskolai világbajnok (1935: egyéni és csapat), főiskolai vb 2. (1933: csapat); magyar bajnok (1937: egyéni). Helyezései az egyéni magyar kardbajnokságokon: 1934: OB 6., 1935: OB 8., 1936: OB 4., 1937: OB 1., 1938: OB 2., 1940: OB 3., 1942: OB 5. Mindkét fegyvernemben versenyzett. Kardvívásban 27-szeres magyar válogatott (1934–1942).

Tőrvívásban: főiskolai vb 3. (1933: csapat). 

Rajczy Imre Szombathelyen VII. gimnazista korában kezdett el vívni, ekkor középiskolai kardbajnokságot nyert. Családi hagyomány szerint azonban az egyik versenyén vívás közben bal szemére súlyosan megsérült, egy idegszálát vágta át az acélpenge, fél évig bal szemére nem látott. A baleset után hosszú ideig felhagyott a vívással, csak egyetemi hallgatóként, Budapesten kezdett el újra komolyabban foglalkozni vele. Első nyilvános szereplésén megnyerte a BEAC „gólyaversenyét” tőrvívásban Palócz Endre, a későbbi világbajnok, olimpiai bronzérmes előtt (1931-ben). Még ugyanebben az évben a 2. helyen végzett a József nádor főiskolai kard emlékversenyen „az idén feltűnt” Kovács Pál (BBTE) mögött. Pályája kezdetén tehát mindkét fegyvernemben szerepelt, 1932-ben már elindult az olimpiai válogatóversenyeken – jelentősebb eredmények nélkül. A sportsajtó megjegyezte, hogy Rasztovich Imre „mutatósan”, ám minden különösebb technikai tudás nélkül vívott. Az 1933-as évre azonban már feljavult, 6. helyen végzett a hagyományos Hősök Emlékversenyén, a József nádor-emlékversenyen már favoritnak számított, de csak a 4. helyet szerezte meg. Rasztovich Imre (Radványi Imre néven) mindkét fegyvernemben bekerült a torinói főiskolai világbajnokságra utazó magyar csapatba, és így tagja lehetett a világbajnoki 2. helyet kiharcoló kardválogatottnak (Bay Béla, Berczelly Tibor, Kovács Pál, Palócz Endre társaságában) és szerepet játszott a vb bronzérmes tőrcsapatban is (Bay Bélával, Dunay Pállal, Kovács Pállal, Meszlényi Egonnal, Palócz Endrével). A magyar (kard)bajnoki döntőbe először 1934-ben került be, és a 6. helyen végzett. Az 1934-es évtől elsősorban kardversenyekre „trenirozott”, feljavult eredményeinek elismeréseként bekerült a magyar válogatottba a varsó Európa-bajnokságon. Az Eb-n Magyarország talán a legkönnyebb győzelmét aratta. Az előmérkőzések során 9:1-re verte Romániát, a négyes döntőben 10:6-ra múlta felül Lengyelországot és 15:1-re „tönkreverte” Németországot. Ezután került volna sor a magyar–olasz döntőre. Ekkor az olaszok azt kérték a versenybizottságtól, hogy legjobbjuk, Gustavo Marzi sérülése miatt halasszák el a finálét. Magyarország ezt nem támogatta, mondván, hogy egy csapat hat főből áll, ha valaki megsérül, egy tartaléknak jelölt vívó léphet elő. A versenybíróság is ezen az állásponton volt, már csak azért is, mert az Európa-bajnokság igen szoros időrendje miatt nem fért bele egy „pótvívás”. (Emlékeztetőül: néhány évvel ezelőtt a magyar–lengyel mérkőzésen súlyos baleset történt. Tadeusz Friedrich lengyel vívó megszúrta a magyar Európa-bajnok Garay Jánost, a penge érintette az ütőeret, a sok vért vesztett Garayt azonnal kórházba szállították. A mérkőzést mégis levívták, Glykais kiváló helyettesnek bizonyult…) Végül is Olaszország nem állt ki az első helyért vívott mérkőzésre, így Magyarország mérkőzés nélkül lett Európa-bajnok. Rasztovich az egyéni küzdelemben nem jutott el a döntőig, viszont új szerepkörben mutatkozott be: ő tudósította az Eb-ről a Sporthírlapot…

 

Az 1935-ös év igen jelentős sikereket hozott a már dr. Rajczy-Rasztovich Imre néven versenyző kardvívónak. A sportlapok még mindig azt állították róla, hogy stílusa „továbbra sem mutatós”, ám annál eredményesebb. A bajnokságon még csak tetszetősen vívott, bejutott a döntőbe, ám ott csak a 8. helyet tudta megszerezni (igaz két győzelméből az egyiket Bay Béla ellen érte el, ezzel Bay kiszállt a bajnokságért folyó küzdelemből!) A lausanne-i Eb szokás szerint a csapatküzdelmekkel kezdődött, a kilenc résztvevő nemzetet három hármas csoportba sorolták. Magyarország Görögország ellen melegített be, a 9:2-es győzelemnek Rajczy-Rasztovich még nem volt részese. Mivel Anglia is legyőzte a görögöket, a középdöntőbe a britek követték a magyarokat. A középdöntőben két hármas csoportban vívtak tovább a csapatok. Rajczy-Rasztovich Hollandia ellen mutatkozott be (a vége 14:2, Rajczy-Rasztovich 3 győzelmet hozott). Magyarország Franciaországgal együtt bekerült a négyes döntőbe. A franciák elleni 15:1-es didalból Rajczy-Rasztovich is derekasan kivette a részét: valamennyi ellenfelét simán verte. Németország következett, s a viszonylag szoros, 11:5-re véget ért mérkőzésről Rajczy-Rasztovich tehetett, hisz ezúttal nem ment neki a vívás, mindössze egy ellenfelét tudta legyőzni. Talán ezért, de Rajczy-Rasztovich kimaradt az olaszok elleni döntőből, ahol a magyar válogatott Kabos Endre, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos és Rajcsányi László összeállításban 9:7-re verte megszokott ellenfelét. Az egyéni verseny döntőjébe csak magyar és olasz vívók jutottak be, másképpen fogalmazva mind a hat magyar kardozó sikerrel vívta meg az előcsatározásokat, az olaszok közül ez azonban csak négynek sikerült. A döntőben ezúttal „rendhagyó módon” Gerevich valamennyi magyar ellenfelét legyőzte, majd az olaszoknál „folytatta a kaszabolást”, egyetlen vereségét Gustavo Marzitól szenvedte el (ő azonban ezt a mérkőzést leszámítva igen rapszodikusan teljesített, még az olaszok közül sem ő bizonyult a legjobbnak: Giulio Gaudini lett a 4.). Az első három helyen ugyanis ismét magyar vívók sorakoztak. Rajczy-Rasztovich is legyőzte négy olasz ellenfelét, ő azonban Gerevichtől és Rajcsányitól is kikapott, így szerezte meg a 2. helyet… A budapesti főiskolai világbajnokság kard egyéni döntőjébe mindhárom magyar egyéni induló bekerült. A nyolcas döntőben a magyarok ezúttal ismét jól körbeverték egymást, mindenki mást azonban legyőztek. A döntő végén tehát mind Rajczy-Rasztovich Imre, mind Berczelly Tibor, mind Gerevich Aladár 6-6 győzelemmel álltak az első három helyen. A holtverseny eldöntéséért újravívás következett. Gerevich 5:2-re legyőzte Berczellyt, Rajczy viszont Berczellyt is, Gerevichet is 5:4-re verte, ezzel ő lett a főiskolai világbajnok (és természetesen a magyar csapat is diadalmaskodott…) Rajczy tehát a főiskolai vb-n visszavágott Gerevichnek, kétségtelen, hogy ez az év a két fiatal tehetség győzelmeitől volt híres, az olimpiát azonban egyikőjüknek sem sikerült megnyernie…

 

Az olimpiai játékok korai történetében az 1936-os berlini játékok volt az első, ahol a magyar vívósport három aranyérmet szerzett. A két hagyományos magyar (kard egyéni, kard csapat) versenyszám mellett Elek Ilona révén vívónő is ünnepelhetett. A kard csapat majdnem ugyanolyan diadalmenet volt, mint a négy évvel korábbi. Magyarország két egzotikus vívónemzet ellen melegített be: Dánia ellen 16:0, Uruguay ellen 14:2. (Rajczy Dánia ellen lépett pástra). A négyes döntőért Hollandia és az Egyesült Államok következett (15:1, ill. 14:2, Rajczy mindkét mérkőzésen vívott). A lendület Németország és Lengyelország ellen sem tört meg (mindkét csapat ellen 15:1 lett a végeredmény, Rajczy a lengyelek elleni meccset kihagyta), A döntőben már jöhetett is Olaszország, a megszokott rivális. Magyarország összeállítása: Kabos Endre, Rajczy Imre, Gerevich Aladár, Rajcsányi Lászó, az olaszok névsora: Vincenzo Pinton, Aldo Masciotta, Giulio Gaudini, Gustavo Marzi. Magyarország ellen eddigi ellenfelei – a hat „leszúrt” nemzet – összesen hét asszót nyertek. A döntőben viszont az első hét asszó levívása után Olaszország vezetett 4:3-ra! Senki sem értette, hogy vajon mi történhetett, a „fenomenális” magyarok nem szoktak ilyen rosszul vívni… Kabos következett a régi ellenfél, Marzi ellen. És úgy tűnt, hogy Kabos olimpia előtti nyugtalansága jogos, bár megszerezte a vezetést, de aztán egymás után három tust kapott, sőt megérkezett a negyedik is. Ha az olaszok 5:3-ra elmennek, szinte lehetetlen lesz visszakapaszkodni. Kabos aztán összeszedte magát, egymás után négy tust vitt be (valójában ennél is többet, de a zsűri néhányat nem kívánt észrevenni…), sikerült a győzelem, majd Gerevich is megverte Pintont, így máris Magyarország vezetett 5:4-re. A következő három asszóban is magyar győzelem született, ezzel tkp. minden eldőlt, 9:6-nál ért véget az igen feszült döntő, ahol az olaszok ismét igénybe vették – a kívülállók számára igen szórakoztató – színészi képességeiket. A magyar csapatból Rajczy vívott a legjobban: négy ellenfeléből hármat is legyőzött: Gaudinit 5:1-re, Masciottát 5:2-re, Marzit 5:4-re verte, csak Pintontól kapott ki, 1:5-re).

 

Az 1937-es év igen jelentős esztendő a vívósport történetében. Ekkor rendezték meg az első világbajnokságot Párizsban. Az első vb – mint utóbb kiderült – a magyar vívósport számára hosszú ideig az utolsó nemzetközi szereplést is jelentette. Magyarország nem vett részt a 2. pöstyéni vb-n, 1938-ban, s a világbajnokságok története már csak 1947-ben folytatódhatott. Magyarország azonban – különböző okokból – sem a lisszaboni (1947), sem a kairói (1949), sem a monte-carlói vb-n (1950) nem indulhatott (egyedül a londoni olimpiai évében, 1948-ban külön megrendezett női tőrcsapat világbajnokságon lehettek jelen magyar versenyzők). Nos az 1937-es „búcsú” szokásos eredményekkel zárult. A kardcsapat előmérkőzései során Magyarország biztosan verte Csehszlovákiát 9:2-re (Rajczy nem vívott), majd ugyanilyen arányban Franciaország következett (Rajczy valamennyi ellenfelét lelépte). A négyes döntőben Magyarország – Rajczy nélkül is – 12:4-re legyőzte az első vb meglepetéscsapatát, Romániát. Rajczy Németország ellen (12:4) ismét beszállt, és ismét valamennyi ellenfelét legyőzte. A döntőben „idegizgató” küzdelemben Magyarország csapata – Berczelly Tibor, dr. Rajczy Imre, Kovács Pál, Gerevich Aladár összeállításban – szerezte meg az első világbajnoki címet. Az addig veretlen Rajczy hallatlan izgalmas csatában 5:4-re legyőzte Gustavo Marzit (ezzel lett 2:0), majd 5:1-re meglepően simán kikapott Aldo Masciottától (ezzel lett 3:2), utóbb kikapott Vincenzo Pintontól is (így egyenlítettek ki az olaszok 6:6-ra), végül 5:0-ra megszórta Aldo Montanót (ezzel lett biztossá a győzelem 9:6-tal). A magyar versenyzők „természetesen” megszerezték a kardverseny első három helyét is (Kovács Pál, Berczelly Tibor, Rajcsányi László sorrendben; Gerevich Aladár az 5., Maszlay Lajos a 7., Rajczy Imre a 8. helyen végzett). Rajczy Imre ugyanakkor 1937-ben megnyerte első és egyetlen bajnokságát is. A döntőben valamennyi ellenfelét legyőzte, az első helyet eldöntő mérkőzésen könnyedén verte 5:2-re Rajcsányi Lászlót. Rajczy Imre még néhány évig a legjobb kardvívók közé tartozott, különösen az 1938-as eredményei imponálóak: Megnyerte a hagyományosan erős Hősök Emlékversenyét, a Tersztyánszky-emlékversenyt, 2. helyen végzett az országos bajnokságon (Maszlay Lajos mögött és Gerevich Aladár előtt). A Velencében rendezett Olaszország–Magyarország (1938. júl. 11.: 18–18) kardvívó mérkőzésen, amelyet Magyarország jobb tusaránnyal nyert meg Nedo Nadi kijelentette, hogy jelenleg dr. Rajczy Imre a világ legjobb kardvívója. Sajnos a hatszoros olimpiai bajnok olasz világklasszis megállapítását dr. Rajczy Imre már nem tudta bizonyítani. Magyarország ezt követően nem vett részt rangos vívóversenyeken, Rajczy 1942-ben abbahagyta a sportolást…

Emlékezet

Rajczy Imre Rasztovich Imre néven Szombathelyen született, elemi és középiskoláit is ott végezte. Budapesten joghallgatóként vette fel a Radványi-Rasztovich Imre sportnevet (1933-ban ezen a néven szerepelt a torinói főiskolai világbajnokságon). Két évvel később, doktorrá avatása után, újabb kettős családnévvel dr. Rajczy-Rasztovich Imre néven versenyzett (1935-től), majd hivatalosan is Rajczy Imrére magyarosította nevét. A sajtóban mind a Rajczy (néha Rajczi), mind a Rasztovich (néha Rasztovics), mind a Rajczy-Rasztovich változat is előfordult.

 

Rajczy Imre Buenos Airesben hunyt el, a helyi Olivosi Temetőben nyugszik. Szombathelyi szülőházát (Szily János utca 22.) a Magyar Olimpiai Bizottság a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére emléktáblával jelölte meg (2001. márc. 31-én). Nevét vette fel a szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület 2016-ban az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok tiszteletére Rajczy Imre-díjat alapított. A díjat az veheti át, aki – nem tagként – erkölcsileg vagy anyagilag kiemelkedően támogatta az egyesület munkáját.

Elismerés

Signum Laudis (1935), Toldi Miklós Érdemrend (arany, 1936, ezüst, 1939), Magyar Érdemrend lovagkeresztje (1943), a Német Sasrend I. osztályú érdemkeresztje (1944), Bolgár Polgári Érdemrend tiszti keresztje (1944).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022