Werkner Lajos

Született: 1883. október 23. Budapest
Meghalt: 1943. november 12. Budapest
Temetés: 1943. november 14. Budapest
Temetési hely: Rákoskeresztúr

Család

Nagyszülei: Werkner Ármin, Weisz Julianna; Stern Fülöp (†1904. márc. 20. Bp. Temetés: 1904. márc. 21. Kerepesi úti Izraelita Temető) kereskedő, Breitner Helén/Ilona (†1908. jan. 20. Bp. Temetés: 1908. jan. 22. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető).

Szülei: dr. Werkner Mihály (1849. Mezőtúr, Jász-Nagykun-Szolnok vm.–1910. júl. 17. Bp. Temetés: 1910. júl. 19. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) jogász, ügyvéd Stern Julianna (1864. jún. 8. Pest–1942. ápr. 30. Bp. Temetés: 1912. máj. 3. Kerepesi út).

Testvére: dr. Werkner Ödön (1889. szept. 12. Bp.–1944. ápr. 10.) jogász, ügyvéd és Werkner Irén (1892. jan. 6. Bp.–1944. ápr. 10.).

 

Felesége:

1915. febr. 22.–1943. nov. 12.: Beimel Lili (1886. szept. 1. Bp.–1954. ápr. 30. Bp.), Beimel Sándor és Haas Flóra leánya.

Gyermeke, fia: dr. Werkner János orvos.

Iskola

A budapesti evangélikus gimnáziumban éretts. (1901), a József Műegyetemen gépészmérnöki okl. szerzett (1906). Gimnáziumi osztálytársa volt dr. Gerde Oszkár.

Életút

Krencsey Géza, majd apósa, Beimel Sándor igazgatósági tag kezdeményezésére a Hydroxigén gázelválasztó, hydrogén, oxygén és egyéb gázokat gyártó Rt. vezérigazgatója (1932–1938), ügyvezető igazgatója (1938–1943). Az Oxygéngyár Rt. igazgatósági tagja.

A MAFC (1904–1906), a Nemzeti Vívó Club vívója; kard- és tőrvívó (1907–1914).

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) alapító tagja (1914-től), az I. világháború után az egyik újraszervezője, tanácstagja (1920–1928) és alelnöke (1924–1928).

Garai Jánossal, Gombos Sándorral a Tisza István Vívó Club alapító tagja és ügyvezető alelnöke (1924–1928).

A Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) tagja.

 

Kardvívásban kétszeres olimpiai bajnok (1908 és 1912: csapat), olimpiai 6. (1908: egyéni). Ötszörös magyar bajnok (1912, 1913, 1914: egyéni; 1913 és 1914: csapat). Helyezései az egyéni bajnokságokon: 1907: OB 4., 1908: OB 3., 1909: OB 3., 1910: (a döntőben visszalépett) 1912: OB 1., 1913: OB 1., 1914: OB 1. Mindkét fegyvernemben versenyzett. Hétszeres magyar válogatott (1908–1914).

Werkner Lajos Budapesten született, egyetemi évei alatt Gerde Oszkár gimnáziumi osztálytársával Fodor Károly Testnevelő és Vívó Intézetében kezdett el vívni, első versenyein még a Fodor-iskolát képviselte. 1903-ban már mint a Fodor-iskola növendéke elindult a bajnoki kard és tőrvívóversenyben és a Szemere Miklós-féle vívóversenyen. A kor szokásának megfelelően még néhány évig elsősorban vívóbemutatókon és -estélyeken szerepelt, valamint kisebb házi versenyeken vett részt – neve általában a helyezettek és a dícséretesek között szerepelt. Műegyetemi évei alatt a Sirály Evezős Egyletben is versenyzett, 1904-ben tisztázatlan okokból angliai evezőstársai meghívására hosszabb időt Angliában töltött (ott találkozott a más okból hivatalosan szintén Angliában tartózkodó Nagy Bélával, a vívószakíróval, aki Fodor Károllyal – Werkner mesterével együtt – a Nemzeti Sport alapítója volt. Nagy Béla írásából az is kiderül, hogy néhány évvel korábban Werknert evezősbarátai Franciaországba is elhívták…). Werkner vívóversenyeken 1904-től már elsősorban a MAFC színeiben szerepelt, sőt elvállalta a vívóosztály elnökségét is. A Műegyetem József nádor-emlékversenyén elért első helyezése első országos sikere (3. Tóth Péter, 4. Apáthy Jenő, 5. Földes Dezső). Teljesítményéért először ő vehette át a József nádor-emlékserleget is. A Műegyetemi Atlétikai és Football Club 1906/07-re kiírta az első országos főiskolai kardvívó bajnokságot a József nádor-emlékserlegért. A győzelmet ekkor a volt osztálytárs, Gerde Oszkár szerezte meg…

 

Werkner Lajos még nem került be az athéni rendkívüli olimpián részt vett magyar kardcsapatba. Pontosabban magyar kardcsapat nem is indulhatott el, hisz a cs. és kir. katonatiszteknek a minisztérium nem engedélyezte a magyar színekben való részvételt. Az 1906-os „nemolimpián” Magyarországot végül Apáthy Jenő, Hámos Antal, Mészáros Lóránt, az ekkor már elsősorban szakíró Nagy Béla, valamint Tóth Péter képviselte. Közülük csak Tóth Péter szerepelt a két évvel későbbi londoni olimpián, ahol a magyar kard első világraszóló sikerét elérte. Két évvel később azonban már a „polgári” vívók is jelentős erőt képviseltek, Magyarország akár két olimpiai bajnokságra esélyes válogatottat is nevezhetett volna, bár Békessy Béla és Mészáros Ervin még mindig hiányzott. Mindkettő katonatiszt volt, s a közös minisztérium ismét nem engedélyezte, hogy részt vegyenek a játékokon. Werkner az olimpiász utolsó két évében bekerült a kardbajnokság döntőjébe (1907-ben a 4., 1908-ban a 3. helyen végzett), a többi országos versenyen is magabiztosan versenyzett, londoni olimpiai szereplése megkérdőjelezhetetlenné vált. Időközben – gépészmérnöki tanulmányainak befejezése után – átlépett a Nemzeti Vívó Clubba, bár a MAFC-ban betöltött korábbi posztjait nem adta fel. Még az olimpiai előtt Nagy Béla javaslatára bekerült a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) vívó osztálya tagjai közé (jó néhány évvel később majd jelentős szerepet vállal az önállóvá váló MVSZ megalakításában…)

 

A londoni olimpián 1908-ban aztán a negyeddöntőben Magyarország épp azzal a Németországgal kezdett, aki az 1906. évi „rendkívül” athéni olimpián győzni tudott, s ezzel a német vívósport első jelentős sikerét érte el. Nos, már az első mérkőzésen kiderült, hogy a két csapat között klasszis különbség volt: Magyarország 9:0-ra verte a „nemcímvédőt”, és azért csak ennyire, mert a németek a 9. vereség után feladták. Ez a „meccsnull” volt a magyar kardvívó-válogatott olimpiai bemutatkozása. A Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos újonc alakulat tehát veretlenül debütált. Az elődöntőben következett az olimpiák történetének első magyar–olasz kardvívó mérkőzése. A történelmi összecsapás résztvevői: Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Werkner Lajos, ill. Marcello Bertinetti, Sante Ceccherini, Abelardo Olivier és Alessandro Pirzoli-Biroli. A párharc hőse Tóth Péter volt, aki a 11:5-re véget ért történelmi mérkőzésen valamennyi ellenfelét legyőzte (a többiek 2-2 győzelemmel és 2-2 vereséggel zártak). A döntőben igen szoros mérkőzésen Magyarország (Fuchs, Gerde, Tóth, Werkner) 9:7-re múlta felül Csehországot. Fuchs és Werkner 3-3, Gerde 2, Tóth 1 győzelmet szerzett, míg a másik oldalon Vilém Goppold von Lobsdorf a négy magyar közül hárommal is elbánt (csak Werkner Lajos állította meg). Magyarország a sportág történetében először megnyerte a kardvívó csapatbajnokságot, (Werkner Lajos valamennyi mérkőzésen vívott) egy nagy sorozat megkezdődött…

 

A londoni olimpián 1908-ban a nyolcas döntőbe öt magyar (Fuchs Jenő, Tóth Péter, Werkner Lajos; Szántay Jenő, Zulavszky Béla), valamint egy-egy cseh (Goppold), francia (Georges de Falaise) és holland (Jetze Dorman) vívó került. A helyi (angol) szakértők úgy gondolták, hogy a magyarokra csak Goppold lehet veszélyes, aki a csapatdöntőben majdnem valamennyi magyar megvert. A laikus szurkolók azonban megdöbbentek, hisz a döntőbe két másik magyar vívó jutott be, akiket mégcsak nem is neveztek a csapatversenyekre (amúgy Szántay volt az azévi magyar bajnok…) A döntőben Fuchs valamennyi ellenfelét legyőzte, pontosabban az akkori szabályok szerint a vívóidő nyolc percig tartott. Ha ez alatt az idő alatt a mérkőzés nem dőlt el, mindkét vívó vereséget szenvedett. A Fuchs–Goppold asszóban pontosan ez történt, így „szerezte meg” egyetlen vereséget dr. Fuchs Jenő. Goppold azonban kikapott Zulavszkytól, sőt Tóth Pétertől is. Sokáig Zulavszky volt az egyetlen veretlen de aztán Fuchs őt is legyőzte. A végén tehát Fuchs is, Zulavszky is 1-1 vereséggel állt, következett az újravívás az első helyért – egy tusra. Sokáig nem történt semmi, aztán Zulavszky támadott és Fuchs elővágása tisztán ült. A kardvívás első magyar olimpiai bajnoka dr. Fuchs Jenő. Zulavszky az olimpiai játékok egyik legbalszerencsésebb magyar kardvívója: 1908-ban akár két aranyérmet is szerezhetett volna. Azonban be sem került az olimpiai bajnok magyar válogatottba, és egy tussal az egyéni döntőt is elbukta! Werkner a 6. helyet szerezte meg, mivel valamennyi magyartól kikapott, viszont Goppoldot kivéve az összes külföldit megverte…

 

A két olimpia között Werkner Lajos új oldaláról mutatkozott be. Nagy Béla kérésére és biztatására kisebb írásokat közölt a Nemzeti Sportba a vívóélet eseményeiről, beszámolt apróbb és jelentősebb versenyekről. Tudósítóként rögtön egy ostendei „saját érdekeltségű” csapatversenyről számolt be. A belga rendezők hármas csapatversenyre és egy nagy egyéni versenyre hívták meg a legjobb európai vívókat. A csapatban a Krencsey Géza (műegyetemi évfolyamtárs, akivel később évtizedekig együtt dolgozott a Hydroxigén Rt.-ben), Mészáros Ervin, Werkner Lajos összetételű trió a 2. helyet szerezte meg, az egyéni versenyben viszont Werkner Lajos végzett az 1. helyen. A magyar vívóversenyek sorozata 1911-ben egy új eseménnyel gazdagodott. Tizenöt vívóegyesület egy örökös vándordíjat alapított a népszerű szakíró, a Nemzeti Sport alapítója, az 1906. évi rendkívüli olimpián részt vett Nagy Béla tiszteletére. A népszerű sportember azon kevés magyar sportvezető közé tartozott, akiről már életében emlékversenyt neveztek el. Ráadásul olyan versenyt, amely elismertségben vetekedett a magyar bajnoki címmel is. A Nagy Béla-emlékversenyen minden magyar kardvívó elindulhatott, ám egy-egy klubot csak egy „representative”. Vagyis egyfajta bajnokok bajnoka verseny volt, ahol nem voltak előmérkőzések csakis a döntő. A versenyt első alkalommal Werkner Lajos nyerte meg. Ma már szinte elképzelhetetlenül nagy érdeklődés mellett vívtak a klubbajnokok azért a címért, amiért a győztes 12 győzelmet ért el. Kiváló technikájával villámgyorsan végzett ellenfeleivel, a legnagyobb küzdelemre dr. Földes Dezső késztette – győzelme csak egy tuson múlott, s mint utóbb kiderült ez az egy tus döntött a végső helyezésről is. (A 3. helyet Dunay Bertalan, a 4.-et dr. Tóth Péter szerezte meg.)

 

A stockholmi olimpián 1912-ben, a kardcsapatok versenyében tizenkét válogatott indult, valójában csak tizenegy, mert az előmérkőzések előtt Görögország visszalépett a küzdelmektől. Mivel a hellének épp a magyarok ellenfelei lettek volna, a védő Magyarország és Csehország mérkőzés nélkül rögtön az elődöntőbe jutott. Itt Ausztria volt az ellenfél. A 10:6-os győzelemből Fuchs Jenő jócskán kivette a részét: mind a négy ellenfelét legyőzte, Mészáros Ervin 3, Berty László 2, Werkner Lajos 1 győzelmet aratott. A döntőbe jutásért a magyar válogatott előbb 13:3-ra győzött Németország ellen, majd 9:5-re verte Olaszországot. Németországot a Mészáros Ervin (4), Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár (3-3) kvartett intézte el. A mérkőzés érdekessége, hogy itt szenvedte el első (és a csapatversenyek során egyetlen) vereségét a későbbi olimpiai bajnok Fuchs Jenő; Friedrich Schwarz volt a „tettes”. Olaszország ellen Fuchs ismét százszázalékosan teljesített, Berty László és Mészáros Ervin 2-2, Tóth Péter 1 győzelemmel járult hozzá a sikerhez. A döntőben – ahogy a rendezők megállapították – az Osztrák-Magyar Monarchia három csapattal is érdekelt volt: Magyarország, Ausztria és Csehország mellett még – kisebb meglepetésre – Hollandia vívta ki a fináléban szereplés jogát. A Hollandia elleni 13:3-ra véget ért mérkőzésen Tóth Péter (4 győzelem), Földes Dezső, Gerde Oszkár és Werkner Lajos (3-3 győzelem) szerepelt. Ezt követően Ausztria legyőzte Csehországot 10:6-ra. A vesztes csehek ezek után némileg érthetően, de sportszerűtlenül feladták a magyarok elleni küzdelmet. Következhetett a tényleges döntő, ahová – a várakozásoknak megfelelően – Ausztria került. A kérdés nem volt egyszerű: vajon ki lépjen pástra Ausztria ellen, hisz a magyarokat kiválóbbnál kiválóbb kardvívók képviselik! Mészáros Ervin, aki 1912-ben a kapitányi posztot is betöltötte úgy döntött, hogy Fuchs Jenő és Mészáros Ervin (!) mellett Berty Lászlónak és a fiatal Schenker Zoltánnak szavaz bizalmat. (Schenker rögtön egy olimpiai karddöntőben debütált…) Ausztria ugyanakkor nem volt könnyű ellenfél – 5:5-ig. Ekkor Fuchs Jenő Richard Verderberrel találkozott, aki épp 1912-ben nyerte meg az osztrák bajnokságot (épp az újonc döntő-debütáns Schenker előtt). Fuchs „felnyársalta” ellenfelét, aki addig magabiztosan vívott a magyarok ellen. Verderber összeomlása után már sorra jöttek a magyar győzelmek, 11:5-ig. A kardverseny érdekessége volt, hogy Csehország kétszer nem mérkőzött meg Magyarországgal, Magyarország viszont kétszer legyőzte Ausztriát… (A csehek számítása sem jött be, hiába adták fel a magyarok elleni mérkőzést, tusaránnyal kikaptak a hollandoktól, így a bronzérmük is elúszott!) Magyarország megvédte olimpiai bajnoki címét, Werkner Lajos második aranyérmének örülhetett.

 

A stockholmi olimpián 1912-ben a csapatviadalt követő egyéni versenyben, az olimpiák addigi történetében példátlan eset történt: a nyolcas döntőbe a tizenkét magyar egyéni kardvívó (Békessy Béla, Berty László, Dunay Bertalan, Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Pajzs Pál, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos és Zulawsky Béla) közül hét került be (Fuchs, Békessy, Mészáros, Schenker, Tóth P., Werkner, Földes)! A döntőben Werkner Lajos a 7. helyen végzett, ennél jobbra számított: csak Földes Dezsőt tudta legyőzni! Werkner kétségtelenül az 1910-es évek egyik legjobb magyar kardvívója volt: 1912 után 1913-ban és 1914-ben is megnyerte a magyar bajnokságot, majd 1914-ben részt vett az önállóvá váló Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) alakuló ülésén. Az összeomlás után pedig megint csak részt vett a magyarországi vívósport újraindításában, mindenek előtt a versenyrendszer kidolgozásában az új bajnokságok kiírásában. Az 1920-as évek végétől már kevesebb feladatot vállalt az MVSZ-en belül (1928-ban minden klub- és szövetségi tisztségéről lemondott).

Emlékezet

Werkner Lajos Budapesten hunyt el, a Rákoskeresztúri Izraelita Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022