Miklós Jutka

Született: 1884. szeptember 7. Berettyóújfalu, Bihar vármegye
Meghalt: 1976. február 18. Créteil, Île-de-France, Val de Marne megye Franciaország
Temetés: 1976. február 26. Párizs
Temetési hely: Père Lachaise Temető

Család

Szülei: Miklós Albert (1904-ig Militzer Albert/Miliczer Ábrahám, 1852. Berettyóújfalu–1927. febr. Nagyvárad) gazdálkodó, Grünberger Amália. Apja Nagyváradon, egy rendőrségi razzia során kitört pánikban vesztette életét. Tízen voltak testvérek.

Testvérei: Militzer Lajos (1881–), Militzer László (1883–), Militzer Sándor (1886–), Militzer Ferenc (1892–) és Militzer Jenő (1899–), ill. Grósz Albertné Militzer Laura (1875–), Lakatos Mártonné Militzer Etelka (1876–), Kabos Sámuelné Militzer Berta (1879–1956), Militzer Ilona (1887–).

Militzer Etelka később Németi-Miklós Betta néven a Temesvári Hírlap, majd a Brassói Lapok munkatársa.

Militzer Berta fia: Kabos Endre 1908-ig Katz Endre (1906. nov. 5. Nagyvárad, Bihar vm.–1944. nov. 4. Bp.): vívó, olimpiai bajnok.

Férje: 1926–1958: van den Bussche, Franz (†1958) a Citroën gyár belga mérnöke, Oscar Louis Hiliore van den Bussche és Emilia Ladrier fia.

Gyermeke, leánya: Yvette Amélie van den Bussche (1927. júl. 13. Paris–2000. febr. 13. Castelsarrasin, Franciaország), az Union Culturelle Francaise munkatársa, Pierre Payet felesége.

Iskola

Elemi és polgári iskoláit Debrecenben (Dóczy Református Leánygimnázium elemi leányiskolája, 1894–1895; Római Katholikus Elemi Népiskola, 1895–1896) és Budapesten (Dohány utcai polgári leányiskola, 1898–1899) végezte.

A Dóczyban osztálytársa volt Jablonczay Lenke, Szabó Magda írónő édesanyja.

Tanulmányait nem fejezte be.

Életút

Miklós Jutka tizenötéves korától írt verseket, kisprózát, első írása, Pán c. tárcája a Debreczeni Ellenőr c. lapban jelent meg (Militzer Jutka néven, 1900-ban; Ady épp ekkor volt a lap munkatársa, nem tudni, hogy találkoztak-e?) A Budapesti Naplóban Vészi József közölte első verseit (aláírás nélkül, Álltam egy parton, 1903. ápr. 26.; Miklós Jutka néven, Templomban; Kolomp-szó, 1903. máj. 12.; Dalaim, 1903. máj. 19; Egy pillangó, 1903. máj. 31.) Első verseskötete (Miklós Jutka költeményei, 1904) nem hatottak revelációként, mégis kitűntek frissességükkel, modernségükkel, túlfokozott érzékenysége, árnyalt kifejezési eszközei, néha bravúros verselési technikája magasan a kedvtelésből verselgetők fölé emelte. Ady is felfigyelt az ifjú költőnőre, a Budapesti Naplóban írt a kötetről méltató recenziót (1905. márc. 24-én), amiben ígéretes pályakezdőnek tartotta. Családja valószínűleg 1905-ben költözött Nagyváradra, 1906-tól közölték verseit a helyi lapok, de több nagyobb tárcája a Pesti Hírlapban is megjelent (Árad a Maros, 1905. jún. 26.; A gyermek, az asszony, meg az ember, 1905. okt. 30.; Egy szekér széna, 1906. júl. 2.).

Miklós Jutka a nagyközönségnek 1907-ben mutatkozott be a Szigligeti Társaság nagyváradi matinéján, majd megjelent második kötete (Élet Őfelségéhez, 1908). A budapesti ismertség és a nagyváradi irodalmi jelenlét segítette ahhoz, hogy Antal Sándor, A Holnap antológia szerkesztője is felfigyelt munkásságára és verseit beválogatta a kötetbe. Az első Holnap antológiában hat verssel (Könyörgés Mámorhoz; Élet Őfelségéhez; Baál Isten; Visszaölel a Föld; Szent Elm tüze) szerepelt, érdekesség, hogy ebből az Élet Őfelségéhez a második kötetének, a Visszaölel a Föld az évtizedekkel később megjelent harmadik (válogatott verseit tartalmazó) kötetének lett a címadó költeménye. Antal Sándor előszót is írt az antológiához, amelynek első változata nem maradt fenn, de a kortársi visszaemlékezések szerint Antal „gyilkos dolgokat” írt, ezért azt nem fogadták el a többiek, újra kellett fogalmazni. Valószínűleg dühös kirohanásokat intézett az ún. hivatalos irodalom ellen, túlzottan radikális véleménye miatt visszakoznia kellett (Antal Sándor hosszan méltatta a fiatal lány érdemeit, de az értékelésből Miklós Jutka családja nem engedte ezt a szöveget kinyomtatni: „talán csak az érett nő szüzességének sikongatásai ezek a versek”). A Holnap megjelenése valóságos irodalmi vihart kavart, s az antológia megjelenésével szinte egyidőben Miklós Jutka újabb verseskötettel hívta fel magára a figyelmet. Az Élet Őfelségéhez c. kötetének épp „A Holnap-botrány” miatt szintén országos visszhangja támadt. Különös módon A Holnapban megjelent hat Miklós Jutka költeményről a Nyugatban Kemény Simon írt lesújtó kritikát: „Miklós Jutka egy lépést sem tett még járatlan talajon, tipeg-topog Ady Endrétől Erdős Renéig és vissza … Ady gipsz-másolatban.” Ormos Ede viszont a Népszavában második kötete megjelenésekor Miklós Jutkát, „e pompás, nagyszerű lányléleket … e diadalmas lantverőt” üdvözölte. A fiatal költőnő a forrongó Magyarországnak a legelsőkkel egyenrangú dalosa, az ő költészete a jövő zenéje és hattyúdala a múltnak. Ady Endre női harcostársaként olvasztja eggyé a múltat és a jövőt, „s ebből a kaotikusan forrongó világból színesen, ragyogóan, szíveket rázva … izmokat acélozva, vért forralva csendül fel az ő dala.”

Miklós Jutka 1910-ig két kötetében és különböző lapokban (leginkább a Budapesti Naplóban) jóval több mint kétszáz verset (csak első kötetébe 53-at, a másodikba 57-et) jelentetett meg. Gyakran élt szimbólumokkal, bibliai és mitológiai témákkal, külön tematikus ciklust állított össze (nem kötetbe szerkesztve) a költészetről általában vallott felfogásáról, foglalkoztatta a magyar törénelmi múlt, elsősorban a kuruc világ (Boór Katharina, Kuruc halál). Izgatta magyar-zsidó identitása, a hazafiság és a zsidó hagyományok kultusza. Megalkotta Az én hazám c. költeményét, amely Petőfi és Arany János szemléletének jegyében az Alföld romantikus szépségét hirdetve tett hitet magyarsága mellett. Visszatérő témája a bolygó zsidó (Ahasvér, A szent templom, Salamon zsidóék), aki kivándorol, a hajón, vagy a pogromok elől menekülve (Kisinev), ábrándjai ködében már elképzelte a szent templomot Jeruzsálemben, amelyet végül nem láthat meg sohasem, mert megölik vagy mert beleszédül a tengerbe. Hazafias és zsidó (bibliai) témájú versei mellett több művet szentelt kétkedésének, ill. annak, hogy istenhite megingott (Búcsúsok, Templomban, Isten). Hiába az ihletett prédikáció, a búgó orgonazene, tele volt kételyekkel, talán sosem hitt igazán. Az ő hitét elrabolták vagy kételyeivel ő rabolta el más hitét, végül könyörögne azért, hogy adják vissza a hitét, mert hit nélkül ő koldusnak érzi magát. (Versei – egyes vélekedések szerint – Ady Hiszek hitetlenül istenben – gondolatvilágát előlegezi.) Ady látlelete és harca a magyar Pokollal sok költeményében visszatért (Orpheus a Balkánon a második kötete egyik versciklusa, ahol Orpheus a poéta, a Balkán pedig természetesen Magyarország). Szintén Ady-hatására utalt A sírva-vigadók hazája, az Úton a közöny-vár felé. Miklós Jutka művészete túllépett az akkor uralkodó lírai köznyelven, az akkor már gyakran elsekélyesedett népi, nemzeti irányzaton, a hamis, patetikus romantikus retorikán: más modalitású versbeszéde különleges bensőséges hangjával és szokatlan mélyrétegeivel, Adyt megelőző képalkotásaival korai impresszionista-szimbolikus látásmódként az újdonság erejével hatott.

Miklós Jutka még szerepelt A Holnap antológia Kollányi Boldizsár által szerkesztett második kötetében, majd 1910. okt.-ben New Yorkba utazott egyik nővéréhez, Grósz Albertnéhez, hogy kitanulja a fényképezés mesterségét. Három évet töltött az Egyesült Államokban, amerikai tapasztalatairól beszámolt a nagyváradi lapoknak, és küldte fényképeit családtagjainak. Egyes adatok szerint fotográfiáit kisebb kiállításokon is bemutathatta, valószínűleg ismert portrékészítőként jó anyagi körülmények közé került: legfiatalabb húga, Ilona súlyos tüdőbetegsége miatt tért vissza Nagyváradra, ahol ő állta gyógykezelése költségét. Hazatérése után Nagyváradon fényképészeti iparengedélyt kapott (1913. nov. 24-én; műterme 1923-ig működött, kezdetben a Széchenyi téren). Néhány évvel később műtermét az Apollo Palota 3. emeletén rendezte be, ahol lehetősége nyílt a mesterséges világítással történő fényképezésre, ami akkor újdonságnak számított. Tevékenysége igen jelentős a hazai művészi portréfotózás továbbfejlesztésében: Miklós Jutka fényképészeti műterme Nagyváradon ugyanis nemsokára közkedveltté vált, a különleges technikával készült képek iránt igen nagy érdeklődést mutattak helyi ismert személyiségek, közéleti emberek (néhány képét, pl. az Ágoston Péter jogászprofesszorról készült portrét a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őrzi, de több fotót készített Adyról (az egyik fotó egy másik „Holnapos”, Dutka Ákos tulajdonában volt, akit Miklós Jutka szintén megörökített…)

Miklós Jutka közel tíz éven át a nagyváradi közélet ismert „feminista” szereplőjévé vált. Ágoston Péternével megszervezte a frontról hazatérő katonák fogadását, részt vett a nagyváradi nők helyi szervezeteinek munkájában, valóságos nőpolitikai programot dolgozott ki az anya- és csecsemővédelemtől kezdve a prostitúció felszámolásáig. Az őszirózsás forradalom idején a helyi néptanács közjótékonysági, kórházi és szegényügyi bizottságába választotta, majd a nagyváradi Ady Társaság alelnökévé kérték fel. A Nagyváradi Hivatásos Fényképészek Egyesületének alapító tagjaként (1922-től) utóbb szakmai érdekvédelemmel is foglalkozott. 1924-ben Weisz Gyula fotográfussal társult, vállalkozása Weisz & Miklós néven működött tovább, de valószínűleg Miklós Jutka már korábban, 1922-ben Berlinbe távozott, 1924-ben pedig továbbköltözött Párizsba, és sok erőfeszítés árán sikerült a Montparnasse-on fotográfiai műhelyt nyitnia. A Weisz & Miklós cég azonban 1931-ig állt fenn, nem tudni, hogy Miklós Jutka később tartotta-e a kapcsolatot tulajdonostársával és a váradi fotográfusokkal.

Miklós Jutka egy rövid, sikertelen berlini közjáték (1922–1924: filmrendezéssel próbálkozott) után 1924-ben érkezett meg Párizsba, ahol még nem hagyott fel teljesen a versírással, jóllehet költői alkotói folyamata hátttérbe szorult, viszont megpróbálkozott a műfordítással. Magyarságát sohasem adta fel, több szállal kötődött szülőföldjéhez: lakását magyar hímzés- és kerámiagyűjtemény díszítette. Montparnasse-i otthona és műterme, a Café de Dôme közelében a Párizsban élő vagy odavetődő magyarok kedvelt találkahelyévé, egy kis kulturális szigetté vált. Vendégül látta – többek között – gr. Károlyi Mihályt és feleségét, Tihanyi Lajos és Pór Bertalan festőművészeket, a Bölöni házaspárt stb. Bölöni György és felesége, Itóka voltak a házassági tanúi. Párizsban ugyanis feleségül ment Franz van den Bussche-hoz, a Citroën gyár belga (flamand) mérnökéhez. Férje az I. világháborúban, Ypernnél (= Yper) súlyos gázmérgezést szenvedett, orvosi tanácsra ezért el kellett hagyniuk Franciaországot, a család Marokkóban telepedett le: Miklós Jutka szépségápoló és kozmetikai szalont vezetett Rabatban.

Miklós Jutka leánya 1927-ben még Párizsban született, családjával 1931-ben viszont már bizonyosan Marokkóban élt (Soltész Juci, Csinszka halála után, 1935-ben közölt interjút vele a Literatúrában, ám a szövegből kiderült, hogy a beszélgetés évekkel korábban történt). Miklós Jutka 1941-ben majdnem végzetes balesetet szenvedett. Kerékpározás közben egy részeg sofőr autójával elgázolta, három bordája eltörött, tüdeje perforált, az orvosok hónapokig küzdöttek az életéért. Teljesen sohasem gyógyult meg, élete végéig még több kisebb-nagyobb műtéten esett át. Újra alkotni kezdett, mindenekelőtt Ady verseket ültetett át francia nyelvre: néhányszor szerepelt is a marokkói rádió francia nyelvű kulturális műsoraiban. Az 1950-es években a családot kettős gyász érte: előbb veje, majd férje is elhunyt, Miklós Jutka és leánya, Yvette nevelte fel a két unokát, Veronique-ot és Franz-Albertet. Már 1959-ben tervezte, hogy újra Franciaországba költözik, ám egészségi állapota ezt nem tette lehetővé. Viszont felvette a kapcsolatot Dutka Ákossal, A Holnap másik, még életben lévő tagjával, s rajta keresztül ismét a magyar irodalom egyik távoli (mellék)szereplője lehetett.

Miklós Jutka és családja végül is 1964-ben Rabatból Châteauroux-ba (Centre-Val de Loire, Indre megye), 1965-ben pedig Issy-les-Moulineau-ba (Hauts-de-Seine megye), 1968-ban Vitry-sur-Seine-be (Île-de-France, Val de Marne megye) költözött, utolsó éveiben Créteilben élt. Úgy tervezte, hogy Magyarországra is ellátogat (erre azonban újabb betegsége, kartörése miatt nem került sor). Még megérhette utolsó kötetének, válogatott verseinek kiadását (1971-ben; öt évvel később, 1976-ban, 92 évesen hunyt el, Créteilben). Miklós Jutka magyar költőnő férje belga (flamand), leányának, Yvette-nek a férje madagaszkári (malgas) volt. Miklós Jutka magyar költőnő anyanyelve magyar volt, Magyarországon, Romániában, Németországban, Franciaországban, Marokkóban, ismét Franciaországban élt és anyanyelvén kívül kiválóan beszélt németül, franciául, románul, angolul, olaszul és arab nyelven (valamint néhány berber nyelvjárást is jól ismert). Miklós Jutka magyar költőnőnek már a leánya sem tudott magyarul…

Emlékezet

Miklós Jutka élete és munkássága szinte teljességgel ismeretlen és feltáratlan. Sokáig azt sem tudták, hogy életben van, Ruffy Péter készített egy interjút Dutka Ákossal egy másik, „Holnapossal”, aki úgy emlékezett 1954-ben, hogy Miklós Jutka már évekkel ezelőtt meghalt Párizsban. Nemsokára Ruffy Péterhez eljutott egy levél Madame van den Bussche-tól, aki Rabatban élt, és az avenue Mohammad V. 294. sz. házban lakott. A kapcsolatfelvételről egy Dutka Ákost köszöntő írásban beszámolt a Magyar Nemzet, majd a lap közölt még Miklós Jutkától néhány személyes levelet, amelyet a költőnő Budapesten élt családtagjainak írt. A legenda szerint, amikor Rabatban 1963-ban megnyílt a magyar nagykövetség, Miklós Jutka becsöngetett a rue de Tadla-i villa kapuján… Gyáros László marokkói nagykövet felesége, az író, műfordító Gyáros Erzsébet nemsokára személyesen is felkereste őt a városban, gyakran találkozott vele; rávette, hogy gyűjtse össze verseit, állítsa össze önéletrajzát és visszaemlékezését a nagyváradi időkről. Szerette volna, ha művei Magyarországon újra megjelentek volna, a hazaküldött kéziratai azonban elvesztek, sőt Gyáros Erzsébettel megszakadt a kapcsolata (1965. szept. 26-a után több levelet nem kapott tőle). A diplomata asszony sikertelenül próbálta újra felvenni vele vagy családjával a kapcsolatot, ezért úgy gondolta, hogy meghalt – másodszor hitték úgy, hogy az utolsó „Holnapos” már nem él… Utóbb kiderült, hogy Miklós Jutka Vitryben telepedett le, levelezésük 1969-ben, Miklós Jutka újabb jelentkezése után folytatódott (kiderült súlyosan megbetegedett, hosszú ideig magatehetetlen volt), sőt idővel kéziratai is előkerültek: ez a 75 költemény lett válogatott versgyűjteményének alapja. Gyáros Erzsébet adatai alapján Ruffy Péter először foglalta össze életrajzát, s tette közzé Gyáros Erzsébethez küldött irodalomtörténeti jelentőségű leveleinek egy részét. A már kétszer elbúcsúztatott költőnőnek 1971-ben jelent meg Visszaölel a föld címmel utolsó verseskötete. Utolsó versét Karcsai Kulcsár István irodalomtörténész, Miklós Jutka egyik testvérének az unokája közölte (a Vigiliában, 1982-ben).

Az életművel először Bakó Endre foglalkozott, ő derítette ki pontos családi nevét és születési adatait, az életmű egésze ismeretében részletesen elemezte munkásságát és az életúttal kapcsolatban igen sok pontatlanságot elosztott. Az utóbbi években Lucia Cornea, nagyváradi román fotótörténész dolgozta fel a költőnő fotográfusi tevékenységét, ill. az Ady Endre nagyváradi kapcsolataival foglalkozó irodalomtörténészek több kisebb tanulmányt szenteltek életművének.

Elismertség

A nagyváradi Szigligeti Társaság alapító tagja (1907-től).

A nagyváradi Ady Társaság alelnöke (1919–1922).

A Nagyváradi Hivatásos Fényképészek Egyesülete alapító tagja (1922-től).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022