Harsányi Kálmán

Született: 1876. december 11. Mezőkövesd, Borsod vármegye
Meghalt: 1929. május 31. Budapest
Temetés: 1929. június 2. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út
Sírhely: díszsírhely

Család

Dédszülei, apai: Hlavács Sámuel (1765. aug. 13. Nagypalugya, Liptó vm.–1824. szept. Németlipcse, Liptó vm.), Dobek Zsófia (1776. szept. 6. Liptószentmiklós, Liptó vm.–1847. nov. 25. Németlipcse); Várady Pál, Miklósy Zsuzsanna (1789. aug. 28. Jolsva, Gömör vm.).

 

Dédszülei, anyai: ?, ?; Dank János, Simlin Franciska.

 

Nagyszülei: Hlavács János (1809–1901. okt. 6. Rákospalota, Pest-Pilis-Solt-Kiskum vm.), Várady Karolina (1819. márc. 8. Jolsva); Allesz Ferenc, Dank Rozália.

 

Hlavács Jánosnak tizenkét testvére volt, köztük: Hlavács Tamás (1795. dec. 23. Liptószentmiklós–1865. febr. 6. Németlipcse) fakereskedő.

Hlavács Tamás fia: Hlavács Dániel (1841. febr. 21. Németlipcse); Hlavács Dániel leánya: Hlavács Olga (1874. nov. 28. Bp.–1967. dec. 30. Bp. Temetés, hamvasztás: 1968. febr. 3. Farkasrét). Hlavács Olga és dr. Rodriguez Béla Győző (1876. jún. 15. Fülek, Nógrád vm.–1914. szept. 1. Artaszov, Oroszország [ma: Artasziv, Lviv megye, Ukrajna]) gyermekei: Barsi Ödön (= 1945-ig Rodriguez Ödön Győző, 1904. ápr. 18. Bp.–1963. febr. 5. Bp. Temetés: 1963. febr. 11. Farkasrét) író, rendező, műfordító és Rodriguez Endre/André (= 1954-ig Rodriguez Andor, 1899. ápr. 28. Bp.–1975. aug. 5. München, Német Szövetségi Köztársaság) filmrendező.

 

Dank Rozáliának négy testvére volt, köztük: Dank Franciska (1812. júl. 31. Gyula, Békés vm.). Dank Franciska férje: Sztarill Vince, Békés vm. főszámvevője, gyermeke, fia: Halmy Ferenc (= Sztarill Ferenc, 1850. ápr. 5. Mezőberény, Békés vm.–1883. jún. 1. Bp.) színész, a Nemzeti Színház tagja.

 

Szülei: [id.] Harsányi Kálmán (= 1904-ig Hlavács Kálmán, 1847. ápr. 19. Jolsva–1925. máj. 18. Rákospalota. Temetés: 1925. máj. 20. Hol?) adóellenőr, Allesz/Alesz Antónia (1849–1931. szept. 23. Rákospalota. Temetés: 1931. szept. 24. Hol?).

Szülei 1887-ben költöztek Rákospalotára, hogy a nagybeteg Ilonkát gyógyíttassák. Sajnos minden áldozat hiábavaló volt, Ilonka egy évvel a költözésük után elhunyt. Sírjára írta Harsányi Kálmán a Temetőben c. versét.

 

Testvérei: Hlavács Ilona (1871. márc. 23. Berettyóújfalu, Bihar vm.–1889. jún. 5. Rákospalota. Temetés: 1889. jún. 7. Rákospalota) és Molnár Dénesné Harsányi Gizella (= 1904-ig Hlavács Gizella, 1888. szept. 2. Rákospalota–1971. márc. 13. Bp. Temetés, hamvasztás: 1971. ápr. 6. Farkasrét) színésznő, a Városi Színház művésze, a Magyar Rádióban a gyermekeknek az első mesét mondó Gizi néni.

Hlavács Margit (1873. okt. 14. Debrecen, Hajdú vm.) és Hlavács Kornélia (1874. dec. 7. Nagyrőce, Gömör vm.) kisgyermekkorukban meghaltak.

 

Felesége: 1906. ápr. 28.–1929. máj. 31.: kézdipolyáni Pólányi Etelka (= Polányi Etelka; Polányi Etty, 1881. dec. 31. Nagymihály, Zemplén vm.–1947. jan. 29. Bp. Temetés: 1947. febr. 1. Farkasrét), Polányi/Pólányi Géza (†1912. febr. 15. Nagymihály. Temetés: 1912. febr. 17. Nagymihály) közjegyző, Zemplén vm. törvényhatósági bizottsága tagja és Molnár Berta (1849. Kisszeretva, Ung vm.–1889. febr. 13. Nagymihály) leánya, ill. Alexy Mária nevelt leánya.

 

Pólányi Etty testvérei: [ifj.] dr. Pólányi Géza (= Polányi Geiza Gyula Ede, 1879. jan. 18. Nagymihály) ügyvéd, festőművész és Pólányi Terézia (1884. szept. 23. Nagymihály–1969. máj. 3. Kassa).

 

Pólányi Terézia férje: dr. Holló Andor (= 1898-ig Holländer Andor, 1881. jan. 14. Kassa, Abaúj vm.–1954. márc. 29. Bp.) jogász, ügyvéd; dr. Holländer Lajos (†1903. szept. 17. Kassa. Temetés: 1903. szept. 18. Kassa, Központi Temető) ügyvéd, a kassai ügyvédi kamara titkára; Wiedere Terézia fia és Fried Laura (†1905. máj. 12. Debrecen. Temetés: 1905. máj. 14. Debrecen, Izraelita Sírkert) nevelt fia.

A család következetesen Pólányi változatban írta a nevét, jóllehet a sajtóban, de még a hivatalos iratokban is előfordult a Polányi és a Pollányi változat is!

 

Gyermekei, fia: Harsányi Szabolcs (1912. jún. 24. Bp.–1989. júl. 8. Bp. Temetés: 1989. júl. 20. Farkasrét) vízépítőmérnök, az Országos Vízgazdálkodási Hivatal (OVH) Ivóvíz-ellátási és Csatornázási Osztályának vezetője, az első vízi-közművesítési program kidolgozója, a hidroglóbusz (= acélszerkezetű, gömbcsuklón álló, sodronykötelekkel rögzített víztorony) feltalálója; leánya: Harsányi Éva és Harsányi Klára festőművész, grafikus, iparművész. Harsányi Kálmán Ellák c. drámája új bemutatóján (1937: Budapest) Harsányi Klára tervezte a jelmezeket és a díszleteket.

 

Harsányi Klára nem azonos Harsányi Klárával, Harsányi Tibor (= Hesser Tibor, 1898. jún. 27. Magyarkanizsa, Bács-Bodrog vm.–1954. szept. 19. Párizs, Franciaország) zeneszerző és Somogyi Jolán (1903. jún. 13. Bp.–1991. okt. 6. Bp.) leányával. Somogyi Jolán, a mártírhalált halt Somogyi Béla (1868–1920) leánya, Hatvany Lajos (1880–1961) író harmadik felesége volt.

Iskola

Középiskoláit a budapesti VIII. kerületi (1887–1889) és az V. kerületi (Markó utcai) főreáliskolában végezte (1889–1895) a Markó utcaiban éretts. (1895). A Markó utcai főreáliskolában osztálytársa volt – többek között – [id.] Balló Alfréd, Gillemot Ferenc, Guttmann Arnold [Hajós Alfréd], Pesky Vilmos (az első magyar futballcsapat, a BTC tagja), Zaffiry Kálmán stb.

 

A budapesti tudományegyetem bölcsészkarán tanult (1895–1896), katonai szolgálatot teljesített (1896–1897), leszerelése után nem folytatta tanulmányait.

 

A latin, a görög és a francia nyelv ismerete mellett autodidakta módon megtanult olaszul és spanyolul is.

Életút

A magyar kir. központi állampénztár pénztári gyakornoka (1898–1900), segédtisztje (1900–1904), ellenőre (1904–1907), főellenőre (1908–1911). A Dohányjövedék Központi Igazgatóságának munkatársa, számvevőségi tanácsosa (1911–1929); közben az I. világháborúban a balkáni fronton szolgált (1914–1918).

Harsányi Kálmán első versei az Ország–Világban jelentek meg (a már említett Templomban volt a legelső nyomtatásban közölt műve, 1896-ban), majd katonai szolgálata után szerelmes lett, abbahagyta tanulmányait, miniszteri tisztviselő lett. Menyasszonyával történt szakítása után komolyan kezdett el foglalkozni a szépirodalommal, versek egész sorában panaszolta el szerelmi csalódása fájdalmait. Különös módon, rögtön két kötettel is jelentkezett (Költemények, 1902 és A tölgylevél, 1902), ennél is érdekesebb, hogy mindkét kötete 1902. dec. 1-jén jelent meg (1903-as dátummal), sőt, mindkét kötetét néhány hónapon belül újra kiadták (ekkor is 1903-as a köteteken a dátum: az 1. kiadást Ifj. Nagel Ottó Könyvkereskedése, a 2. kiadást a Singer és Wolfner jegyezte…) A Költeményekben két külön részre osztotta műveit. A régiekből alcímmel az 1896–1899, az Újjászületés alcímmel az 1901–1902-ben megjelent műveit tette közzé. Visszaemlékezésében később úgy vélekedett, hogy az első években a boldog szerelem, majd a fájdalmas csalódottság szülte verseit, majd néhány évre „kezében összetörött a toll”; nem tudott túllépni érzelmein. Az Újjászületésben már nemcsak szerelmes verseit, de első hazafias költeményeit is közölte. Az irodalomtörténet máig sem tudja, ki volt Harsányi Kálmán múzsája, a versekben fel-felbukkanó Jolánka személye nem tisztázott.

 

Harsányi Kálmán a Költemények mellett A tölgylevél címmel rögtön még egy kötettel is bemutatkozott, amelynek műfaja: tündérrege. Oberon tündérkirály leányát, Ondimurt száműzte a hideg Kárpátokba. Szerelmese, László, egy magyar lovag, utánament, megszabadította, de nem lehettek egymáséi büszkeségük és a meg nem értés miatt. Testük közös sírban, lelkük pedig az örök Bíró előtt találkozott. A tündérrege is Harsányi Kálmán első szerelmének tragikus története. A négy énekből álló rege csupa jelkép: A boldogságot kereső, majd az azt eljátszó ember szerencsétlensége, a tündérleány és a lovag sorstragédiájának szimbóluma. Oberon a Szentivánéji álom főszereplője is; Harsányi sokat foglalkozott Shakespeare drámáival, különös tekintettel a Szentivánéji álom szimbólumrendszerével, ill. annak színpadi megjelenítésének kockázataival. A tölgylevél a klasszikus tündérmesékben a tündérek viselete volt, Oberont gyakran ábrázolták tölgylevelekből szőtt palástban vagy tölgylevelekből álló koronával a fején. A regében a szerelmesek egy tölgylevél miatt vesztek össze, a tölgylevél titkos jelként, ill. egyfajta talizmánként szolgált a történetben, valójában a földi és a transzcendens világ közötti összeütközést idézte elő. A tölgylevél a tündérvilág és a földi lét közötti határ szimbóluma, egyúttal azt is jelezte, hogy a két világ nem tud büntetlenül egyesülni. Harsányi Kálmán első két kötetének visszhangja rendkívül kedvező volt, Rákosi Jenő elismerő kritikát írt bemutatkozó köteteiről a Budapesti Hírlapban, aminek nemsokára a munkatársa is lett, majd Rákosi köre és Tóth Béla Komjáthy Gyula és Reviczky Gyula költői munkásságának folytatását látta az új költő felbukkanásában. A Hét (Kiss József lapja) kritikusa azonban más húrokat pengetett. A Költeményeket „egy sebzett szív panaszainak” tartotta, Harsányiról úgy vélekedett, „hogy túl vagyunk már azon, hogy a rímet csöngettyűnek nézzük, amely itt-ott belecsendül a szótömegbe”, A tölgylevélről pedig azt gondolta, hogy az egy szín és élet nélküli naív mese… A néhány negatív vélemény ellenére Harsányit elismeréssel fogadták: a Budapesti Hírlap mellett az Új Idők is közölni kezdte műveit, költeményein kívül tárcákat és színikritikákat is megjelentetett.

 

Harsányi Kálmán évtizedekkel később maga ismerte el, hogy talán túl kedvezően fogadta a szakma első „szárnypróbálkozásait”, az első sikerek talán túl magabiztossá tették őt. Rákosi Jenőnek Harsányi szerelmi lírája és tündérregéje tetszett valójában, hazafias versei már kevésbé. Miután Harsányi egy időre lezárta szerelmi költészetét, elsősorban – a kor divatos műfajának megfelelően – hazafias verseket szerzett. A Rákóczi-szabadságharc kitörésének 200. évfordulójára országos rendezvénysorozatot tartottak (utóbb ez a Rákóczi-emlékév vezetett a fejedelem hamvainak hazahozatalához). Erre az alkalomra írta A rodostói árnyak (elhangzott: 1903. máj. 10.) c. költeményét, amit Márkus Emília adott elő. A vers szerepelt Új versek (1906) c. második verseskötetében is, ami II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalának alkalmából jelent meg. Irodalomtörténeti érdekesség, hogy 1906-ban jelent meg Ady Endre Új versek c. korszakos jelentőségű kötete. Az Ady-kötet azonban 1906. febr.-ban látott napvilágot és valóban szinte forradalmi hatást keltett. Harsányi Kálmán harmadik kötete viszont visszhangtalan maradt. Három évvel korábban, 1903-ban országos elismerést váltott ki a Márkus Emília által előadott költemény (azaz tkp. óda). „Sírokat felbolygató tárogatója” azonban közel sem aratott akkora sikert, mint Ady, kurucos verseivel legfeljebb Endrődi Sándor örökébe léphetett. Rákosi Jenő igyekezett megszelidíteni Harsányi Kálmán hazafias vadhajtásait, s amikor ezt Harsányi többször is számonkérte, bekövetkezett a szakításuk. Az Ady-féle [valóban] Új versek megjelenése kettéosztotta a hazai kritikát. Rákosi természetesen a másik táborhoz tartozott, ám Harsányi ennek a tábornak sem kellett… Komoly lelkiismereti és alkotói válságba került, jó időre fel is hagyott a költészettel, érdeklődése a drámai és prózai munkák felé fordult, és klasszikus francia művek fordításába „menekült”. – Harsányi Kálmán „színházlátogató” családba született, kevéssé ismert, hogy a korszak egyik emblematikus színésze, Halmy Ferenc édesanyja unokatestvére volt. Kisgyermekkora óta érdekelte a színpad világa, gyermekkori barátja Ódry Árpád élete végéig elkísérte; testvére, Harsányi Gizella jónevű színésznő, a rádió első mesemondója volt. A verseit értetlenül fogadó, a két szekértábor köré szorult költő Ellák öröksége címen színművet nyújtott be a Nemzeti Színházhoz, majd Apró drámák (1910) címmel öt kis egyfelvonásost jelentetett meg (később az ötből négyet újra átdolgozott Történelmi miniatűrök alcímmel). A kis színművekből kiemelkedett a Páter Benedek, amelynek főhőse Mátyás király híres dominikánus könyvmásolója. A nyolcvan éves művész igazságtalanul mellőzöttnek érezte magát, mert a nagy király megtagadta tőle Vergilius, Ovidius és Horatius írását és rajzolását. Az idős Benedek szívén súlyos sebet ejtett mellőzöttsége. Az itáliai miniatűr-képíró Marco Attavante azonban a király megbízásából odaadta neki Dante híres művét, hogy másolja le, fesse le és díszítse fel, ám Benedek hallani sem akart semmilyen új költőről. Később Benedek mégis beleolvasott a könyvbe, s nemsokára a költőóriás halhatatlan műve megragadta az idős mester fantáziáját. A könyv szépsége teljesen rabul ejtette, letérdelt az oltár elé és a Boldogságos Szűztől mindössze két évet kért arra, hogy ezt a gyönyörű alkotást lemásolhassa. A történet különös érdekessége, hogy Dante műve már egy nyomtatott könyv volt, a király arra kérte Benedeket, hogy a klasszikus kéziratok helyett egy „vulgáris” szerző „modern technikával” készített alkotását másolja le… A dráma a nyomtatott könyv vs. kézi másolás tragédiája, egyúttal Harsányi Kálmán személyes drámája is. A világ Adyval és a nyomtatott modernséggel már egy új technológiai és esztétikai korszakba lépett. Harsányit viszont a környezete és a saját múltja arra kényszerítette, hogy a régi technikával (azaz a hagyományos konzervatív verseléssel) dolgozzon tovább, ám ezen igényeknek sem tudott és akart megfeleni. Harsányiban hatalmas művészi és formai tehetség volt, a kor irodalmi élete megfosztotta a kibontakozástól. Páter Benedek azonban nem önálló alkotó, ő egy könyvmásoló és -festő művész, aki klasszikus alkotásokat szeretne (szeretett volna) másolni. Aztán találkozott egy remekművel, és rádöbbent arra, hogy neki az a küldetése, hogy ezt a „vulgáris” művet megörökítse. Amikor meglátta a nyomtatott művet, ráébredt, hogy az isteni szikra, az igazi teremtő géniusz nem benne van, hanem az olasz mesterben. Az ő egyetlen esélye a kapcsolódásra, a szépség szolgálatára az, ha a saját, elavult, de végtelenül gondos kézműves technikájával mintegy „felöltözteti”, keretbe foglalja a lángelme termékét. Ez nem alkotás, hanem imádat és szolgálat.

 

Harsányi Kálmán legismertebb regénye A kristálynézők (1914). A regény fő hőse Balogh Fábián egyetemes művész, aki hét év után tért vissza Budapestre, miután életének tragikus napját követően (felesége elégette kéziratait, a Budapest lelke a lángok martalékává vált és végzett közös gyermekükkel) önkéntes száműzetésbe vonult. Halom pernye, átlőtt fejű kisgyermeke, e borzalmas emlékek elöl Balogh Fábián különös világba menekült. Tétlen semmittevésében különleges képességet fejlesztett ki, amelynek segítségével a múlt bármelyik szeletét képes felidézni mesterségesen gyártott kristálya felületén. Csillogó kristálya egyetlen megmaradt kincse, az általa felidézett emlékekkel és látomásokkal tartotta fenn lelki egyensúlyát. Kristályába merülve képzeletével új valóságokat alkotott, amelyeket azonban csak nézett, mert képtelen volt már alkotni, tragédiája miatt cselekvésképtelenné vált. Hét év után azonban felesége ismét felbukkant immár elvált férje életében, hogy azt a kristály-maradékot, élete maradékát is megsemmisítse. Az asszony bosszúja sikerült, a mű végén Balogh Fábián végleg irreális világába zárva elmélkedhetett szeretett és megvetett „kozmopolita” Budapestje sorsáról. Tűzre vetett műve, Budapest lelke után saját lelke is elpusztult, mert evilági állapotaiban Balogh Fábián, egy nemzeti elhivatottságú és erkölcsű művész szenvedélyével küzdött (és alulmaradt) egy új, idegen, modernizálódó világ ellen, ahogy Páter Benedek is alulmaradt az új, modern szellemiségű irodalommal szemben. Páter Benedek azonban idővel elfogadta ezt az új világot és felismerte annak eredményeit és korlátait. Balogh Fábián azonban felmorzsolódott, szétesett, összetört, mint egy kristály, mert az erkölccsel együtt elpusztulhat a város, elveszhet a haza is. Jóllehet a főhős, Balogh Fábián író és a történet a fővárosban játszódik, a mű a gödöllői művésztelep kulcsregénye is. Gödöllő a regényben Budapesttel szemben szellemi és morális ellenpont, a tiszta, organikus, spirituálisan és morálisan megújult művészet szimbóluma. Harsányi Kálmánnak közvetlen kapcsolatai voltak festőművészekkel, felesége, Pólányi Etelka testvére, Pólányi Géza a kor kevéssé ismert de sikeres művésze volt.

 

Harsányi Kálmán legismertebb drámája, az Ellák (1923) a Hun Birodalom alapítójának, Attilának és fiának, Elláknak a konfliktusáról szólt. A történeti tragédia eredeti címe Ellák öröksége volt, s a szerző 1904-ben nyújtotta be a Nemzeti Színházhoz, végül azonban megunta a várakoztatást, visszakérte a kéziratot, s évtizedekkel később, már a nagy háború után tért vissza a témához. A tragédia főhőse Attila, címszereplője Ellák. Attila feleségül vette fiának, Elláknak szerelmesét, Ildikót, egyúttal azon a napon, amikor Attila a nászát ülte, házasságot is köttetett fiának: feleségül rendelve hozzá egyik hű emberének, hadnagyának leányát, Mikoltot. A személyes konfliktust kiegészítette a Hun Birodalom jövőjével kapcsolatos eltérő és tragikusan egymásnak feszülő álláspontok. Attila világbirodalmat akart, s minden célját ennek rendelte alá: a hun nép a birodalom alapja, de a birodalom fenntartásához szükség volt a többi népekre, a leigázott és meghódított alattvalókra. Elláknak nem kellett a világbirodalom, megelégedett saját népével, meg akarta őrizni saját népe önállóságát és tisztaságát, mert kétségbeesésében úgy látta, hogy a Hun Birodalomban épp a hunok lettek idővel kisebbségben, a sok alávetett nép között épp a hun nemzet tűnt el… A drámában Ellák is, Réka is (Attila első felesége, Ildikó felbujtója) és szerelmese, a burgundi Ildikó is gyilkosokká váltak, jóllehet Attilát az erőszakolt násztól irtózó Ildikó ölte meg. Ellák magára vállalta a gyilkosságot szerelmese helyett, tudván, hogy Attila halálával ő is megsemmisül. A fejedelem halála után felbomlott a birodalom, Ellák kivégeztette szerelmesét, Csaba, Attila másik fia megölte Ellákot. Végül a hun nép maradékai Csaba vezetésével visszatértek Ázsiába. A drámát igen nagy elismerés és szenvedélyes vita fogadta. A darab „főeszméje” megzavarta a konzervatív ítészeket. A nemzetközi mozgalmak és a nemzeti ellenhatásuk, leginkább az, hogy Harsányi Kálmán Attilát, az „Isten ostorát” egyfajta kozmopolita gondolat megtestesítőjévé tette visszásnak és zavarónak tűnt. Történelmietlen, hogy Attila a hun sereget „idegenek” kezére adta volna, amelyet még tovább bonyolított az apa és fia viszályába szőtt szerelmi szál. Ellák sérelme összeforrt magánéleti konfliktusával, ezért több irodalomtörténész merész párhuzamot vont a Bánk bánnal, Katona József remekművével. Kiemelték ugyanakkor a karakterek erős jellemrajzait, a bűn és az erény megrendítő erejét, Attila és családja tragikus monumentalitását. Ellák tragédiája a hun nép (és Harsányi szerint a magyar nemzet) tragédiája, a nagy háború után egy összeomló birodalom és benne a magyarság drámája – legalábbis a kortárs műértők legtöbbje így fedezte fel a történelmi analógiákat. A művet az MTA Vojnits-díjjal, a Petőfi Társaság pedig nagy díjával jutalmazta.

 

Harsányi Kálmán költeményeken, prózán és drámán kívül különös filozófiai művet, dialógust is írt (Homo és Homunkulusz, 1908), amely egy természetes ember és egy mesterségesen létrehozott életforma közötti párbeszéd, valójában a mesterséges intelligencia első magyarországi irodalmi megjelenése. Műfordítóként klasszikus francia, olasz és spanyol irodalmat tolmácsolt. Különösen értékesek Dumas (Gróf Monte-Cristo, 1908) és Balzac fordításai (A szamárbőr, 1911).

Emlékezet

Harsányi Kálmán Mezőkövesden született (Hlavács Kálmán néven, 1876-ban), de mindössze három évig élt szülővárosában, a család Budapestre, majd az akkor önálló településre, Rákospalotára költözött. Matyó öntudata – mint önéletrajzából kiderült Pánicz Erzsa dajkája meséi és „matyóhímes ősi viselete” – azonban élete végéig elkísérte. A Markó utcai reáliskolában a kor számos híres sportolójával (pl. Hajós Alfréd) egy osztályba járt, ám a gyenge testalkatú fiatalember nem a sportpályákon jeleskedett. Tizenöt éves korától írt verseket, idővel az iskola jeles poétájává vált: önképzőköri elnökké is megválasztották. Az anekdota szerint mint önképzőköri elnök kérte, hogy az iskola vezetősége engedélyezze azt, hogy a diákok részt vehessenek Kossuth Lajos temetésén (1894. ápr. 1-jén, ami valójában vasárnap volt). Mivel Ferenc József megtiltotta a köztisztviselőknek és a fegyveres testületek tagjainak a hivatalos részvételt, az iskola elutasította kérést. Harsányi mégis képviselte az iskolai önképzőkört az eseményen. Büntetésből magyar nyelv és irodalomból megbuktatták a poéta-jelöltet (a javító vizsgán azonban természetesen sikeresen megfelelt…) Első verseskötete(i) megjelenése után hamar ismert művész lett, a századelőn kibontakozó új, modern magyar irodalom azonban nem tudott mit kezdeni hazafias verseivel, s mivel Rákosi Jenő és körével is szembekerült, a korán ünnepelt költő nemsokára magára maradt. Átmeneti korszakában műfordításokkal kevésbé sikerült színművekkel és kisprózával próbálkozott (1906–1909), Lángész címmel nagyregénybe kezdett (A kor c. lapban jelent meg, 1908-ban), művét nem fejezte be, s verseit sorra elutasították a kiadók. Jóllehet 1909-ben a Petőfi Társaság tagjai közé választották, ám az elkeseredett író otthagyta a fővárost, Varjas Ferenc plébános hívására Szatmárnémetiben telepedett le, a helyi Heti Szemle munkatársa lett (1911–1913). Szatmárnémetiben két (az egyik bibliofil) kiadványa is megjelent (Napi témák, örök problémák, 1911; Egy író naplója, 1913). Az irodalmi közéletből kivonuló Harsányi két kötetben gyűjtötte össze napi publicisztikáit, kritikáit, egyéb kisebb írásait. Valószínűleg itt kezdett hozzá A kristálynézők (1914) c. regényéhez is, ami valójában a Lángész újrahasznosítása. Több, a művészregény és az esszé határán lévő nagyregényt is tervezett, amelyek közül a Lángész lett volna az első, A kristálynézők a második… A nemzetféltő trilógiából azonban csak A kristálynézőket fejezte be, egyes vélekedések szerint a másik kettő témája (vagy talán A kristálynézők folytatása) haláláig foglalkoztatta. A kristálynézők a nagy háború kirobbanásakor jelent meg, Szabó Dezső Az elsodort falu (1919) c. műve pedig az összeomlás után látott napvilágot. Harsányi regénye elsők között ábrázolta radikális éllel a századelő fővárosi életének „kozmopolita” művészvilágát egy nemzetmentő ideológián belül. Harsányi regénye az egyéni sorsra fókuszáló esszéregénnyé vált, Szabó Dezsőé egy monumentális expresszionista tablóvá bővült. A kristálynézők egy összeomlás víziója, Az elsodort falu pedig már egy bekövetkezett tragédia utáni állapot elemzése. A kristálynézők azonban (ellentétben Az elsodort falu dinamizmusával, harsány, túlzsúfolt jelzőivel) mint regény túlzottan analitikus volt, stílusa nehézkes és a mű megmaradt egy szélsőjobboldali szubkultúra feledésre ítélt termékének.

 

Harsányi Kálmán legsikeresebb múve az Ellák c. színműve volt, amelyet az 1923-as bemutatója után még 1930-ban és 1937-ben is műsorra tűztek, azaz a Horthy-korszakban szinte végig a Nemzeti Színház repertoárján volt. Harsányi volt talán az első, aki Attila tragikus halálában nem az erőszakos gyilkosságot, hanem egy birodalom belső összeomlásának a logikáját emelte ki. Az az elemzés, hogy a fejedelem hatalmát nem egy külső ellenség, hanem a saját maga által épített struktúra ölte meg, ez mind a liberális, mind a konzervatív kritka számára védhető volt, jóllehet a Harsányi kedvenc szava szerint „kozmopolita” Attila színpadi felbukkanásához igen nagy bátorság kellett. A bemutató sikere után Harsányi tiszteletére a Nemzeti Színház és a Petőfi Társaság díszvacsorát rendezett, a mellőzött művész egy rövid időre úgy érezhette, hogy elégtételt kapott az évtizedes mellőzöttségéért.

 

Harsányi Kálmán munkáinak hétkötetes díszkiadását Győző Andor jelentette meg (Bíró Miklós Nyomdai Műintézetében, 1927–1929). A már nagybeteg költő élete végéig gondozta műveit, az összkiadás számára válogatta költeményeit, publicisztikáit, színházi kritikáit és kisebb írásait, átdolgozta korábbi egyfelvonásosait (A tölgylevél operaváltozatát is fontolóra vette). Utolsó éveiben súlyos gerincbetegsége következtében megbénult, Shakespeare Othello fordítását már feleségének, Pólányi Ettynek diktálta. A klasszikus tragédia bemutatását (1929. okt. 31.) már nem élhette meg, s ez az igen jelentős színháztörténeti munkája az életműkiadásból is kimaradt (a Budapesti Szemle közölt belőle részleteket, 1927-ben).

 

Harsányi Kálmán Budapesten halt meg (halotti anyakönyve szerint utolsó lakcíme: II. kerület Áldás utca 13. volt, könyveit is ezen a címen lehetett megrendelni, egyes lexikonok tévesen Rákospalotát jelölték meg halála helyének.) Jún. 2-án a Kerepesi úti díszsírhelyre temették, a koporsót a Jókai-lepel takarta. Az egyházi szertartást Kirchknopf Gusztáv evangélikus püspökhelyettes végezte, a sírnál a Petőfi Társaság nevében Gáspár Jenő, a Magyarság szerkesztősége nevében Milotay István, az Élet folyóirat nevében Alszeghy Zsolt búcsúztatta. A díszsírhelyet a Munkásmozgalmi Panteon kialakításakor felszámolták (1957–1958), az író maradványait valószínűleg ekkor szállították át a Farkasréti Temetőbe. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben).

 

Budapesten-Rákospalotán és Mezőkövesden közterületet neveztek el róla, de köztéri szobra, emléktáblája, egyéb emlékhelye nincsen. Munkássága (ismertebb műveinek néhány irodalomtörténetileg is értékes elemzésén kívül) szinte teljesen feltáratlan.

Elismertség

A Petőfi Társaság tagja (r.: 1909).

Elismerés

Az MTA Vojnits-jutalma (Ellák c. drámájáért, 1923), a Petőfi Társaság Nagydíja (munkásságáért, 1924), az MTA Weisz Fülöp-jutalma (posztumusz, 1929).

Szerkesztés

A Magyar Szemle (1896–1906), az Új Idők munkatársa (1903–1906), a Magyarság és az Élet c. lapok színikritikusa (1921–1928).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2026