Horváth Zoltán

Született: 1900. október 25. Budapest
Meghalt: 1967. november 15. Budapest
Temetés: 1967. november 21. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Dédszülei: Manheit Adolf, Manheit Mária.

Nagyszülei: Herz Mór Bernát, Moskovitz Borbála; Márton Imre (= Morton Emmerich, 1841. Sátoraljaújhely–1914. jan. 19. Bp.) kereskedő, Manheit Regina (1847. Pest–1895. Nagymaros).

Manheit Regina testvére: Manheit Jakab (1859. márc. 6. Pest–1918. dec. 16. Budapest) operaénekes.

 

Szülei: Horváth Géza (1863. júl. 26. Miskolc–1925. máj. 20. Bp. Temetés: 1925. máj. 21. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) a Telefon Hírmondó Rt. vezérigazgatója (1892–1896), a budapesti Könyves Kálmán Műkiadó és Kiállításrendező Vállalat igazgatója (1896–1917), a Keleti és Murányi Vegyészeti Gyár ügyvezetője (1917–1925), Márton Paula (= Morton Paulina, 1872. máj. 28. Bp.–1943. okt. 8. Bp. Temetés: 1943. okt. 11. Rákoskeresztúr).

 

Márton Paula testvére: Márton Gizella, Thury Zoltán (= Köpe Zoltán, 1870. márc. 7. Kolozsvár–1906. aug. 27. Bp.) író felesége és dr. Márton Miksa (= Marton Miksa, 1870. szept. 24. Pest–1936. aug. 2. Bp. Temetés: 1936. aug. 4. Kerepesi út) ügyvéd. Márton Miksa 2. felesége: Makay Margit (1891. aug. 24. Miskolc–1989. nov. 6. Bp.) színésznő.

Horváth Géza testvérei: Jaulusz Antalné Horváth Szerén, Horváth Tódor, dr. Horváth Sándor és Simó Ákosné Horváth Fanni.

 

Testvére: Blum Béláné Horváth Mária (†1945. szept. 10. Bp.) és Kandler Richárdné, majd Weisz Emilné Horváth Borbála.

Horváth Mária férje: Blum Béla (†1938. febr. 10. Bp. Temetés: 1938. febr. 13. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető), Blum Náthán és Fuch Róza fia, repülő főhadnagy, a Révai Testvérek Rt. Kiadóvállalat igazgatója.

Horváth Mária fia: Blum Tamás (1927. jún. 19. Bp.–1992. jan. 8. Zürich, Svájc) zeneszerző, karmester.

 

Felesége:

1. 1926–1930: Molnár Márta (= Sárközi Márta 1907. márc. 21. Bp.–1966. aug. 8. Bp.), Molnár Ferenc (1878. jan. 12. Bp.–1952. ápr. 1. New York) író és Vészi Margit (1885. ápr. 27. Bp.–1961. júl. 11. Alicante, Spanyolország) leánya. Molnár Márta 2. férje: Sárközi György (1899. jan. 22. Bp.–1945. márc. 8. Balf) író, költő, műfordító, szerkesztő.

Molnár Márta fia: Sárközi Mátyás (1937. júl. 19. Bp.): író, kritikus, műfordító.

Gyermekei, leánya: Lukin Lászlóné Horváth Eszter (= Lukin Eszter, 1927. máj. 30. Bp.–1996. szept. 28. Bp.) zenepedagógus; fia: Horváth Ádám (1930. jún. 4. Bp.–2019. jún. 19. Bp.) televíziós rendező.

 

2. Spiegel Magdolna (1902. febr. 2. Kassa–1958. febr. 5. Bp.) orvos-írnok, Spiegel József és Grosz Laura leánya, Mihályi Ödön (1899. ápr. 5. Somos–1929. júl. 2. Kassa) csehszlovákiai magyar költő özvegye.

Nevelt fia: Mihályi Gábor (1923. júl. 1. Kassa–2021. júl. 22. Bp.) irodalomtörténész, író.

3. Szűcs Ilona, a Népszava titkárnője.

Iskola

Családjával, még középiskolai tanulmányai megkezdése előtt bejárta Nyugat-Európát, ill. Svédországot és Dániát is (1907–1913). A Budapesti Kereskedelmi Akadémián éretts. (1917), a budapesti VIII. kerületi állami főgimnáziumban különbözeti érettségi vizsgát tett (1918), a budapesti tudományegyetemen történelem–filozófia szakon tanult (1918–1919), egyetemi tanulmányait nem fejezhette be. Angolul, franciául, németül és olaszul írt, olvasott és fordított.

A történelemtudományok kandidátusa (1963).

Életút

Kereskedelmi érettségi vizsgálatai után a Magyar Általános Hitelbank tisztviselője (1917–1918), az I. világháború végén behívták katonának, ám betegsége miatt leszerelték, a Haditermény Részvénytársaság munkatársa (1918–1919). A forradalmak után – jóllehet semmilyen szerepet sem vállalt a Tanácsköztársaságban

Bécsbe emigrált, a Hoffmann S. und W. szállítási cég tisztviselője (1920–1923), apja betegsége miatt visszatért Budapestre, apja cége, a Keleti és Murányi Vegyészeti Gyár (1923–1925), majd az Intercontinentale Szállítmányozási Vállalat tisztviselője (1925–1926). A Pantheon Könyvkiadó szerkesztője, fordítója, lektora (1926–1938). Párizsban élt, franciaországi és belgiumi szociáldemokrata és polgári liberális lapok munkatársa (1938–1940). Hazatérése után a Grill és a Dante kiadók szerkesztője, műfordítója (1940-től), egyúttal a Népszava állandó külső munkatársa (írásai gyakran név nélkül jelentek meg, 1942–1944).

A II. világháború után az SZDP országos vezetőségének tagja (1945–1948) és a Főtitkárság vezetője (1946–1947). Az SZDP képviseletében részt vett az újságírók és az egyetemi oktatók igazolási eljárásaiban (hírhedt szerepet játszott a zsidó írók közül többeknek az öngyilkosság gondolatát „tanácsoló” Szabó Lőrinc „perében”). Az SZDP kommunistákkal együttműködő szárnya egyik vezéralakjaként jelentős szerepet játszott a két párt egyesülését ellenző ún. jobboldali szociáldemokraták kizárásában és a fúzió lebonyolításában. A Népszava szerkesztője, külpolitikai rovatvezetője (1945–1948) és a párt délutáni napilapjának, a Világosságnak felelős szerkesztője (1947. máj. 24.–1948. márc. 21.). A Népszava főszerkesztője (1948. márc. 21.–1949. aug. 2.). 

Az MDP Központi Vezetősége (KV) tagja (1948. jún. 14.–1949. szept. 3.). 

Országgyűlési képviselő (SZDP, pótképviselő, Zala vármegye, 1947. aug. 31.–1948. ápr. 26.; majd Dombay János helyére behívott képviselő, 1948. ápr. 26.–1949. máj. 15.; Magyar Függetlenségi Népfront, 1949. máj. 15.–1949. júl. 31.). Az ÁVH letartóztatta (1949. júl. 31.), a Szakasits Árpád és társai perében koholt vádak alapján elsőfokon (1950. nov. 24.), majd másodfokon is életfogytiglani fegyházra ítélték (1950. dec. 11.). Összesen nyolcvan hónapot töltött börtönben (szabadult: 1956. márc. 29.; rehabilitálták: 1956. jún. 29.; párttagsága visszaállítva: 1956. aug. 14.). A börtönben Ignotus Pál, Pálóczi-Horváth György és Szalai Sándor voltak a cellatársai. Szabadulása után egy rövid ideig ismét a Népszava szerkesztőbizottságának vezetője (neve nem szerepel az impresszumban, 1956. aug. 3.–1956. nov. 2.).

A forradalom és szabadságharc alatt támogatta a demokratizálódási folyamatot, de a múltja miatti támadások hatására nyugdíjazását kérte (1956. nov. 1.).

A 20. századi magyar szociáldemokrácia egyik meghatározó személyisége, aki műfordítóként, íróként és történészként is jelentős életművet alkotott. Politikusként pályafutása kezdetén a Pénzintézeti és Takarékpénztári Tisztviselők Országos Szövetsége és az MSZDP tagja (1917–1919), de részt vett a Galilei Kör rendezvényein is. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben, a Kunfi Zsigmond vezette Világosság-csoporthoz csatlakozott (1920–1923). A két világháború között elsősorban könyvkiadói és szerkesztői tevékenysége révén vált ismertté. Kiadta – többek között – Gelléri Andor Endre, Kassák Lajos, Márai Sándor és Zsolt Béla műveit. Könyvkiadói munkássága mellett kb. hatvan szépirodalmi és népszerű tudományos művet is magyarra fordított, elsősorban Stefan Zweig (1881–1942) műveit tolmácsolta, és a Hungária Könyvkiadó klasszikus regénysorozatát gondozta (1929–1938). Franciaországban újságíróként tevékenykedett, újabb hazatérése után a Grill Könyvkiadó klasszikus regénysorozatát szerkesztette és kortárs német irodalmat fordított, amelyekhez többször ő írta a bevezető tanulmányt is.

A Népszava révén ismerkedett meg a legjelentősebb szociáldemokrata politikusokkal Mónus Illés, Ries István és Szakasits Árpád baráti köréhez tartozott. Az ország német megszállása után illegalitásba vonult. Hamis papírokkal a fővárosban bujkált, de maga is szerzett és készített hamis dokumentumokat, igazolványokat üldözötteknek (több száz zsidót, katonaszökevényt mentett meg). A II. világháború után az újjászerveződő magyar szociáldemokrácia egyik vezető politikusa. A Népszava szerkesztőjeként a párt külpolitikai irányáért felelt, rendszeresen részt vett a nemzetközi szociáldemokrata konferenciákon (1946–1947: Bournemouth, Clacton, Zürich stb.). Imrédy Béla, volt miniszterelnök népbírósági perében az SZDP nevében ő mondta a vádbeszédet. A párt baloldalának vezéralakja, a pártegyesítés idején a kommunistákkal együtt megalakított ún. összekötő bizottság tagja; kezdeményezője és egyik megfogalmazója a szociáldemokrata baloldal 1947 szilveszterén megjelent nyilatkozatának, amely sorsdöntő jelentőségű a két munkáspárt „fúziója” és a magyarországi szociáldemokácia történetében. Az MDP megalakulása után tagja lett a KV-nek és a Népszava felelős szerkesztőjének is kinevezték. Letartóztatása eredetileg a Rajk-perrel függött össze, a vizsgálat során azonban az ÁVH-t irányító vezetők úgy vélték, hogy személye egy szociáldemokrata összeesküvésben értékesebb lehet. Az ítélethirdetés előtt kegyetlenül bántalmazták, órákig verték gumibottal a talpát és a heréit. A Nagy Imre-kormány hatalomra kerülése után sokat tett a törvénytelenségek felszámolására Horváth Zoltán azonban 1956 tavaszáig börtönben maradt, nem is kérte ügyének felülvizsgálatát. A börtönben az ún. fordító iroda vezetője, többek között az ő irányításával fordították le először Winston Churchill emlékiratait („szigorúan bizalmas” belső kiadványban, 1950–1953). Szabadulása, ill. rehabilitálása után sikertelenül próbált meg visszatérni a közéletbe: a korábban kizárt és félreállított politikusok számára személye elfogadhatatlan volt. Második felesége halála és politikai pályafutása lezárása után, élete utolsó évtizedében elsősorban történészként működött.

Történészként 19. századi magyar politika-, sajtó- és művelődéstörténettel foglalkozott. Több kisebb résztanulmánya után alapvetően fontos monográfiákat írt a 19. század végi–20. század eleji Magyarország új szellemi mozgalmairól és gr. Teleki László (1811–1861) munkásságáról. Vizsgálódásainak célja a századfordulóra felnövő második reformnemzedék politikai gondolkodásának bemutatása volt. Úgy vélte, hogy saját nemzedéke a politikai örököse a méltatlanul elfeledett, századelőn eszmélő új generációnak. Meglepő hasonlóságot fedezett fel az 1945 utáni kisiklott értelmiségi mozgalmak és a negyven évvel korábban pályára állt nemzedéki életsorsok között. Műveivel ugyanakkor elégtételt kívánt szolgáltatni a polgári radikálisoknak leválasztva ideológiájukat az 1919-es forradalmi eszméktől és eseményektől. Politikai és közéleti érdeklődése azonban élete végéig megmaradt: élénk levelezésben volt Károlyi Mihálynével, tartotta a kapcsolatot – többek között – Lesznai Annával. Az írónő Kezdetben volt a kert c. regényéről támogató lektori jelentést írt, majd hosszasan segített a mű végső szerkezetének kialakításában. Igen kiterjedt levelezést folytatott a magyar szellemi élet fontos szereplőivel, mindenekelőtt Justus Pállal, Lukács Györggyel, az emigrációba kényszerült egykori harcostársaival, elsősorban Ignotus Pállal. 

Emlékezet

Horváth Zoltán az elsők között csatlakozott az ellenzéki Gerbaud-körhöz (1962-től), ahol barátai és ismerősei körében nyíltan bírálta a konszolidálódó Kádár-rendszert, az MSZMP vezető politikusainak többségét alkalmatlannak tartotta feladataik ellátására. Az asztaltársaságot Lázár Vilmos egyetemi tanár alapította, s csatlakozott hozzájuk – többek között – Ádám György, Donáth Ferenc, Jemnitz János, Kosáry Domokos. Belügyminisztériumi jelentésekből kiderült, hogy a Vörösmarty téri cukrászdában rendszeresen elemezték a bel- és külpolitikai eseményeket, súlyos hibának minősítették Nagy Imre és mártírtársai politikai elítélését. A halálos ítéletekért és a kivégzésekért a Kádár-kormányt tették felelőssé. A már nagybeteg Horváth Zoltán kihallgatására 1967. jan. 16-án került sor (a kihallgatótiszt Hollós Ervin volt), majd rendőri felügyelet alá helyezték. Minden második héten jelentkeznie kellett lakóhelye rendőrkapitányságán, este 20 óra és reggel 5 óra között állandó bejelentett lakóhelyén kellett tartózkodnia. Eltiltották a főváros elhagyásától és attól, hogy összejöveteleket, gyűléseket szervezzen, ill. hogy cukrászdákat (!), eszpresszókat és kávéházakat látogasson. Néhány hónap múlva bekövetkezett haláláig mozgási szabadságában korlátozva, házi őrizetben élt.

Horváth Zoltán a Farkasréti Temetőben nyugszik. Temetésén, ravatalánál Pethő Tibor alelnök, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), Spira György történész, kandidátus a Magyar Történettudományi Társulat nevében búcsúztatta.

Elismerés

Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2021